2011. december 30., péntek

Július-augusztus-szeptember

Júliusban azért mégiscsak csináltunk egy WFE kibeszélőt, hogy az, aki hozzájut a filmhez, mégiscsak leírhassa azzal kapcsolatos gondolatait. A DVD azóta megvásárolható, mondjuk kár, hogy a hivatalos oldalakon kicsit hibás a szinoposzis... Természetesen, ha valaki azóta látta a filmet, még mindig örömmel olvassuk a véleményét :)

Bár a film forgatása júliusra véget ért, nagyon remek forgatási naplója készült a 'Live Az The Foxes Den'nek. Érdekes, hogy azóta jelszóval védett a film weboldala, én viszont örülök, hogy amikor még nyilvános volt, lefordíthattam :)


A nyár, de talán az év legnagyobb dobása Kellantől a saját divatkollekció indítása, amelynek kezdetére egy iszonyú dögös videóval rukkolt elő. Nem találok szavakat, úgyhogy inkább kattanjatok vissza nosztalgiázni. :)


Jackson ekkortájt kattant rá a Twitter kérdezz-felelekre, ebből többször is kaphattunk ízelítőt.

Mivel pedig ezeken kívül sok minden izgalom nem történt: Peter nyaralt, Jackson koncertezett, Rob meg még mindig forgatott, volt idő pár interjú fordításra is: nem maradhatott ki egy Kellan-vegyes, egy ami Jackson pályájának kezdetét firtatta, és egy 2008-as retro Robert interjút is olvashattatok.

Augusztusban végre összeszedtem, merre járt Peter a nyáron, aki lassan befejezte világ körüli útját és újra elkezdett pörögni.


Kellantől újabb interjút olvashattunk, és elkezdtek végre szivárogni a Hajnalhasadás jelenetfotói is, amelyek miatt már egyre jobban vártuk a filmet :)

A 100 Monkeysnak új videója jelent meg, Modern Times címmel, ami nekem nagyon tetszett, mégis - itt az oldalon - alig volt visszhangja. Pedig olyan ötletes. Vagy az a baj, hogy nem konkrétan Jackson(éka)t látjuk a klipben?

Kicsit részletesebben megismerhettük Kellan férfi kollekcióját, hó végén pedig kismillió stillel lettünk gazdagabbak: láthattunk állóképeket a Vizet az elefántnak!-ból, a Bel Amiból, az Arénából és a Loosies-ból is.



Hónap legvégére pedig elkészültem a Love, Wedding, Marriage feliratával, aminek bejegyzése a mai napig a leglátogatottabb az oldalon. Eddig a pillanatig 1175-ször töltöttétek le az oldalt, és hiába telt el most már 4 hónap, még mindig ezt keresitek a legtöbbet :))

A szeptembert is Kellannel kezdtük: a srác egy újabb címlapon mutogatta fantasztikus testét, ezúttal a GQ Style magazinén. Annyi kép volt, hogy több dózisban is jutott belőle :)


Peter is visszatért "közénk", egy remeknek nem mondható videóban láthattuk viszont Nikki Reed oldalán a Wonder Twinsben, majd a Loosies előzetese is megjelent végre.

Ezúttal Robert volt az, aki visszavonult a rivaldafényből, és mióta befejezte a Cosmopolis forgatását, alig hallani róla. Persze hiába van ő maga csöndben, ha amúgy mindenki róla beszél, vagyis elég gyakran megemlítik egy-egy interjúban. Viszont, ha már látszólag rászabadult egy kis szabadidő, a pletykagyárak úgy gondolták, hogy majd most előáll egy saját könnyűzenei albummal, ám ezt a hírt az ügynöke nagyon gyorsan meg is cáfolta.

A hónap során Jacksonról is kevés hírünk volt, igazából mindösszesen egy megjelenés + fotósorozat és egy-egy röpke Hajnalhasadás gyorsinterjú erejéig hallottunk róla.


Igazán akkor estünk kétségek közé, amikor Kellan Izraelbe utazott, és nem tudtuk, miért. Aztán kiderült, hogy csak egy rövid körutazáson vesz részt, de ekkor még nem sejtettük, hogy októbertől másik országban még hosszabb időt tölt...
De erről majd a következő, és egyben utolsó évidéző bejegyzésemben írok :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése