2010. szeptember 30., csütörtök

Kellan ma is sportolt

Tudom, hogy ez nem hír, és az is lehet, ez már tegnap volt, vagy nem tudom, de Kellan meghallgatta kérésemet, és ma is sportolt, és ezúttal még azt is meg tudom bocsátani neki, hogy mindezt nem félmeztelenül tette. De csak mert szexi izompólóban nyomta. :)) Természetesen kedvenc kutyája is elkísérte. A paparazzikról nem beszélve.
Ami engem illet, én is követtem jó példáját (ma is), viszont sokat segített, amikor ezeket az izmokat ezt a csodaszép tájat vizualizáltam, amely a háttérben látható. ;)

 
    

Infó innen, és vannak itt még képek is...

2010. szeptember 29., szerda

Kishírek képekkel

Kivételesen megerőltettem magam, és én is nyomoztam kicsit napi illetve közelmúltbéli frissek témakörében, és azt kellett tapasztalnom, hogy a srácok most sem tétlenkednek.

Kellan a Breaking Dawn előtti feltöltődés napjait természetesen nem töltheti sport nélkül. Neki sportból elég széles a repertoárja, ezúttal  kosarazott a srác, és mindezt a kedvünkért félmeztelenül tette vélhetően paparazzi-fotósok kereszttüzében. Kedves Kellan, Isten tartsa meg jó szokásod! ;) Egyébiránt Peterhez hasonlóan ő is túl van a Breaking Dawn forgatáshoz szükséges ruhapróbákon is.
Íme a képek:
 

Infó a Twinformról, képek innen, van még több és sokkal nagyobb méretűek, ez itt csak ízelítő!!

Múlt héten az ausztráliai Napkeltében (Sunrise) készítettek egy Los Angelesből bejelentkezős interjút Jacksonnal, ami természetesen felkerült kedvenc videómegosztónkra is. Ebben beszél és jeleneteket is mutatnak Az utolsó léghajlítóból/ról/, arról, hogy milyen lehetőségeket kapott az Alkonyatbeli szereplése által, hogy mennyire kedveli Twilight-os színésztársait, és pár szó erejéig szóba kerül a bandája, a 100Monkeys is. Íme a videó, érdemes megnézni, bár tény, angolosok előnyben.




Robertet a Glamour Magazin választotta meg az év legjobban öltözött brit fickójának, hogy az Eclipse-n történő megjelenése okán, vagy azt a képet pusztán csak illusztrációként tették be, abben most nem vagyok biztos, de ismervén a srác öltözködési stílusát, én az előbbire tippelnék. :))) Infó innen.
Bár sejtem, mindenki látta már a képet, de a vizuális élményérték kedvéért beszúrom ide a jólöltözött Rob-ot:


És végül Peterről pár szó.
Twittere tanúsága szerint kicsit sem unatkozik. Jelen pillanatban is szokásos szélmalomharcát vívja, mégpedig Jackie nővért forgat napi 16 órában, majd családjához röppen haza, mikor csak teheti. Volt neki megfázása is a múlt héten, de már elmúlt, szóval nyugi :))
Lényeg, hogy leülni cseppnyi ideje sincs, mint azt ez a kép is tanúsíthatja, széke üresen áll. :)
Viszont közben róla is megjelent néhány új kép a már ismert baseball-os sorozatból, amelyet az FHM készített. A friss képek nagyobban itt, de azért ízelítőül ide is beteszek kettőt:

 



2010. szeptember 27., hétfő

Képek...

Frissek terén elég nagy pangás van, de mindez megváltozik ha elkezdik forgatni a BD-t, szóval addig is hoztam innen-onnan képeket :)


Jacksonról előkerült egy újabb kép, ami abszolút rá vall. :) Ezenkívül szerepelni fog a Zooey magazin novemberi számában, amiből ugyancsak kaptunk egy képet. 

Kellan részt vett a PETA 30. gáláján, ami egyben díjátadó is volt, és persze díjat is kapott a korábbi együttműködéséért. Robertről szinte semmi, pár képe előkerült jobb minőségben  a régebbi Shinning fotózásról, és nagyjából ennyi.       

Íme Kellan a PETA gálán:



A Jackson képek innen és innen származnak, a Kellan-esek pedig itt találhatóak.
Technikai okok miatt képeket csak itt és itt nézhetitek meg.
Frissítés: Beharcoltam a képeket. Főleg, ha már ez a bejegyzés címe :)) De ezekért amúgyis érdemes küzdeni ;) Ancsi

2010. szeptember 26., vasárnap

Karakterfejlődések

Arra gondoltam, csinálok egy kis összeállítást, honnan hova alakultak kedvenc Cullen-eink a Saga filmes adaptációinak során. Így persze nem a jellemfejlődésüket követhetjük nyomon, csak a filmbeli külsejüket, de mivel őket nézni is érdemes, ezért íme az Alkonyat - Újhold - Napfogyatkozás sorozatok:

Emmett:
 
Jasper:

Hogy én demennyire bírom Jaspernek az Eclipse-ben ezt a "Never lose focus"-fejét ;)

Carlisle:
  

 És persze, természetesen csináltam Edward-sorozatot is :)

 És hát akárhogy is, ezek a srácok együtt is jól mutatnak :))
  

2010. szeptember 24., péntek

Kellan a Földet szimbolizálja

Mégpedig a Calvin Klein új reklám-fotó-sorozatában.

Íme a cikk:
A Calvin Klein négy férfimodellje számára testhezálló alsógatya-reklámkampányt talált ki. A cég elsődleges arca, Kellan Lutz mellett az új képsorozatban megint szerepel Mehcad Brooks, Hidetoshi Nakata és Fernando Verdasco. 
A négy modell a négy elemet testesíti meg, legalábbis a cég új kollekciója kedvéért. A Calvin Klein ugyanis új termékeit az elemekről nevezte el. Így lett például a zöld alsóban pózoló Kellan Lutz a föld, világoskékben levegőként szerepel Hidetoshi Nakata.
Sötétkék alsóval és Fernando Verdasco teniszezővel idézik meg a vizet, a sorozatszínész Mehcad Brooks pedig mustársárgában prezentálja a tüzet.


Kellan képe itt:


Valljuk be fantáziadús, de azért valaki adja vissza lécci Kellan-nek is a borotváját!!!
A cikk pedig a többi fickó képével innen származik.

2010. szeptember 23., csütörtök

Jótékony vámpírok

Rengeteget írnak az újságok arról ha valaki botrányt csinál, elválik, részegen tántorog, verekedik, ha slamposan sétálgat az utcán, ha irdatlanul dögös stb... A mi srácainkkal is hasonló a helyzet, írnak arról hogy mennyire híresek, hogy mennyire helyesek, mennyire kedvesek, elérhetetlenek. Arról viszont alig esik  szó, hogy mennyit segítenek a rászorulókon, a beteg gyerekeken, a környezetükön, állatokon. Sajnálatos hogy ezeknek nincs akkora hírértékük mint mondjuk  hogy Rob-nak akkora szakálla van mint egy medvének.


A napokban pont egy olyan rendezvényen vett részt Peter,
ahol a rák megelőzésére törekednek,
rákos kisgyereknek próbálnak segíteni,
pénzt gyűjteni, vagy csak egy kis örömöt szerezni nekik.
Az alapítvány közel áll Peter szívéhez, hiszen neki is vannak gyermekei.







Kellan elmondása szerint neki a jótékonykodás kedvenc formája, az amit a két kezével képes tenni az emberekért. Ezért is vett részt a St. Bernard programban, ahol a Katrina hurrikán túlélőinek teremtettek új otthonokat.
Emellett Kellan állatbarát is, részt vett egy olyan kampányban is ahol arra biztatták az embereket hogy ne vegyenek kutyákat, hanem fogadjanak be egy menhelyi kutyust :)


Jackson ugyancsak segít, ha teheti, legutóbb a "Mentsük meg a Gyerekeket" rendezvényén vett részt :)
Robert pedig utoljára a "Szülők és az elrabolt gyerekekért" programban vett részt, ahol licitálni lehetett a művészi képére, és a befolyt összeget természetesen az alapítvány kapta.
 
    


okmagazine.com

2010. szeptember 22., szerda

Brokeback Mountain? - No

Túl a Barátságon ?- soha.
Rob-al kapcsolatban minden változatlan, még mindig nem borotválkozik.. Amin viszont megakadt a szemem az egy video, amin James Franco arról beszél hogy a Túl a Barátságon című film, hasonlít az Eclipse-ben lejátszódó sátras jelenetre.( ha valaki nem látta volna, a film két pasiról szól, akik fent vannak a hegyekben, egy sátorban,hideg van... összebújnak, mélyen egymás szemébe néznek.. és hát szerintem mindenkinek leesett hogy melegek.) Szerintem semmi hasonlóság nincs a két film között, azonkívül hogy tényleg sátorban vannak, de Edward és Jacob között semmilyen vonzalom sincs, de még romantikus pillantások sem : D
Valaki volt annyira kedves hogy már készített is egy esküvői meghívót ..

Jacksonnal kapcsolatban jött egy új video ami Torontói filmfesztiválon készült :) Hilary Swank kedvesen harapdálja Jazz nyakát...

Műsorajánló

Újra ránéztem a Port.hu-ra, és igazi gyöngyszemet találtam, ami attól félek, sajnos nem mindenki számára lesz elérhető. De azért mivel többeknek talán mégis, így itt az infó:

A Cinemaxon és a Cinemax2-őn (itt miért nincs egyik se??? :( ) október 2-án és 3-án adják a Szerelem és bizalmatlanságot, amely 5 rövidfilmből áll, amelyek közül egyiknek nem más a főszereplője, mint Robert Pattinson.

A pontos időpontok:
október 2. (szombat) 20:00, Cinemax
október 3. (vasárnap) 20:00, Cinemax2

A filmben a Summer house című rész főszereplője Rob. A filmről a következőket találtam:

A Summer House-ban a tizenhét éves Jane a Franciországban élő nénikéjét látogatja meg 1969 nyarán, maga mögött hagyva hűtlen első szerelmét. Az utazás meglepetést tartogat számára. (Port.hu)

Milyen messzire mennél el az első szerelmedért? Döntened kell: meghátrálsz, vagy tovább mész? Jane vidékre utazik Priscilla nagynénjét meglátogatni 1969 forró nyarán, egy gyönyörű 19. századi kastélyban száll meg. Első szerelme (Richard) elől menekül, aki állandóan szívecskés levelekkel bombázza őt, majd váratlanul felbukkan nála.

Rob alakítja Richard-ot, aki épp hogy betöltötte 18. életévét. Jóképű fiú, kissé nőies vonásokkal. Vékony, és rendszerint nem a saját nemének divatja szerint öltözködik. Nárcisztikus, és mélységesen tiszteli önmagát, egyetlen személyt szeret a legjobban az egész világon: önmagát. Jane-t trófeaként kezelte, amíg nem talált jobbat nála, de most újra visszatér, hogy megpróbálja megkedveltetni magát a lánnyal.
Szeretőként tekint magára, mintegy pop alakra, amolyan Bob Dylan és Mick Jagger keverék. Az a fajta srác, aki szánalmasnak mutatja magát, ezzel remélve azt, hogy a lányok vonzónak fogják tartani ezt a viselkedést. Azt akarja, hogy Jane sajnálja őt, amiért annak idején elkövette azt a hibát, hogy lemondott róla. Kétségbe van esve miatta, de nem ő a jó választás Jane számára.
(ez utóbbi három bekezdés pedig
innen)

Van egy nagyon klassz kép a filmből, és érdemes megnézni a trailert is:



A többiek közül Kellan Lutz-ot láthatjuk TV-ben, az HBO továbbra is a Szalagavató c. horrorját nyomatja extrém időpontokban: szeptember 25. (szombat) 4:30 - HBO, október 1. (péntek) 23:45 - HBO2, október 4. (hétfő) 22:00 - HBO2, de Kellan továbbra is látható moziban a Rémálom az Elm utcában.
Jackson Rathbone szintén moziban látható, még mindig adják Az utolsó léghajlítót, aki még nem látta, mindenképp nézze meg, milyen Jackson, amikor épp nem Jasper.

2010. szeptember 21., kedd

Bagósok

Hát, sokat agyaltam azon, hogyan fogalmazzam meg a bejegyzés mondanivalóját, hogy az senkit ne buzdítson eme káros szenvedély követésére, áááám túlságosan tankönyvi szöveg se legyen belőle. Mert hát az a helyzet, hogy ezek itten bagóznak. Mind.

Bár most abban hirtelen nem vagyok 100%-ig biztos, Jackson is dohányos-e, vagy csak a kép kedvéért került a szájába a cigi, mert egyrészről róla azért nem hemzsegnek a neten annyira a cigis képek, azonban azért elég magabiztosan áll a szájában a cigi, szóval lehet, hogy csak a paparazzik elől bújkál ügyesebben ;)

Robról köztudott, és bevallom, úgy tud cigizni, hogy attól már-már megkíván az ember egy-egy szálat, de neeeem, ne kövessük a példáját!

Kellan meglepett, hisz sportember, hogy fér neki ezzel össze??

De a legnagyobb megdöbbenés Peter volt, így Carlisle sminkben és szerkóval pedig különösen furcsán hat a cigis jelenség. Lehet, hogy a szerepét vetítem ki rá, vagy csak azt, hogy igenis tudom, hogy ő is többgyermekes családapa, és ha nagy bohém is, azért erre nem gondoltam volna.

De mindegy. Elvégre is ők is emberek. Állítólag ;)
És titkon remélem, max csak kocadohányoznak. (Na jó, Rob, biztos nem csak...)
És íme a "bizonyítékok":



2010. szeptember 20., hétfő

2009 Twicon video

Ezt a videót muszáj beraknom ide, lehet már láttátok , de szerintem a tavalyi Twicon -on ez volt a legjobb csapat :) Az egésznek olyan jó hangulata van, én is akarok  : D



Peter| Whatever Show

Kedvenc Peterünk  a Whatever  showba látogatott el, persze onnan is kaptunk képet, sőt még egy vidit is :)
A videóban arról is kérdezik Petert, hogy hogy került be a Twilight világába, milyen Dr Cullen-nek lenni stb...



"Volt egy hívásom az ügynökségtől  és megkérdezték, hogy akarok-e egy vámpíros filmben szerepelni?” persze én azt mondtam , Nem!” Azt gondoltam hogy ez valami B-kategóriás horror film amiben denevérek vannak és ehhez hasonló dolgok. Aztán  mondták hogy "Nem, ez teljesen más, egy könyvön alapszik aminek a címe, Twilight" és hogy "El kell olvasnod mert Catherine H. rendezi.” Szóval azt mondtam hogy rendben ,  elolvasom. Szeretem Catherine-t” és amikor elolvastam a sztorit, szerelembe estem. Elég nagy dobásnak tűnt számomra, az eredeti vámpír filmekhez képest. Egy fekete fehér filmre emlékeztetett, egy szép love-story, kis vámpíros háttérrel, és megtetszett, úgy éreztem ennek a része akarok lenni"



 



eclipsemovie.org

2010. szeptember 18., szombat

Vizet az elefántnak

Mint azt biztos mindannyian tudjátok, Robert Pattinson nyáron a Vizet az elefántnak című filmet forgatta. Nos, nemrégiben kiderült, hogy a filmet a (kinti) mozikban 2011. április 15-én mutatják be.

A film egy könyvadaptáció, tartalma röviden a következő:
Egy állatorvos-hallgató félbeszakítja tanulmányait, miután szüleit meggyilkolják, majd csatlakozik egy utazó-cirkuszhoz, ahol állatorvos szerepet lát el.
Ezt az fiatal állatorvost, Jacob Janowski-t játssza majd Rob, és gondolom, mindezt nem csak én várom nagyon izgatottan. :)
A főbb szerepekben egyébiránt Robert-en kívül Reese Whitherspoon-t, Christph Waltz-ot és Hal Holbrook-ot láthatjuk.

A filmből egyelőre hivatalos still-ek nincsenek kinn, azonban forgatási fotókat már láthattunk, hoztam is közülük néhányat:


Aki pedig kicsit többet szeretne megtudni magáról a könyvről, az például itt olvashat még egy kicsit róla.

2010. szeptember 17., péntek

Mindenség

Eljött ez a nap is, hogy végre jól szemügyre vehessük ezt a Troix magazint :)
- rá sem bírok nézni a képekre -: D  mondtam már hogy elég unszimpi ez a csaj ?:D


Még több képért azonnal katt IDE
 Itt pedig belelapozhattok az egész újságba, szerintem érdemes megnézni, plusz az interjú is jobban olvasható.


Kellanról is jött egy új kép, izraeli látogatása során  pár szerencsés fan elkaphatta egy kép erejéig :)


Robról pedig többnyire pletykák keringenek, a magánéletéről, filmjeiről stb..
Legutóbb az röppent fel hogy Emma Watsonnal(HP) lesz közös filmjük, egy feldolgozás,aminek a címe "Darc Arc"(2004) Személy szerint én ezt elég valótlannak tartom, de majd meglátjuk.

Mellesleg az egyre nagyobb szakálla miatt már új becenevet is kapott Rob , ami nem más mint,
Rob McGrizzlyson :D





robsessedpattinson,jackson-rathbone, eclipsemovie

2010. szeptember 15., szerda

Peter és a Nurse Jackie

Hőemelkedésre nincs is jobb, mint egy jó doki, abból meg van nekünk itt is :) Peter Facinelli ugye nem csupán az Alkonyat vámpírcsaládjának orvosa, de Dr. Fitch Cooper-ként a Jackie nővérben is nagy sikerrel áll helyt. A sorozat 1. évada tavaly a Viasat3-on is látható volt.

Most azonban Peter Facinelli Twitter-en számolt be arról, hogy elkezdik a Nurse Jackie 3. évadának forgatását. Ami azt illeti, nem irigylem tőle azt a rohangászást, ami vár rá, hogyha párhuzamosan fogják forgatni a Hajnalhasadást, a Jackie nővér 3. évadával, mert olyankor nem lehet egyszerű, hogy mindig mindenütt ott legyen, és a családjára is tudjon időt fordítani, amire törekszik, ezt szintén a tweet-jeiből tduhatjuk.

Tavaly azonban Facinelli a weblapján egy versenyt hirdetett, amelyben a Jackie nővér 1. évadának legklasszabb pillanatait volt lehetőség összegyűjteni egy-egy videó formájában. Több kategóriában zajlott a verseny, és a győzteseket maga Peter jelentette be - szintén twitter-en.

A zenés kategória győztese az alábbi videó lett, ami mondjuk érdekesebb lehetne, ha értené az ember a mögötte futó dal szövegét is, úgyhogy ha van rá igény, feliratozom is :)
Egyelőre itt a videó:


2010. szeptember 14., kedd

Kellan és a külső

Megihletett a pár napja a Twinformon zajló magasröptű társalgás Kellan-ről, na meg a kép, ami a kitalálós játék aktuális róla szóló képe, és már egyébként is érett egy Kellan poszt, mivel találtam egy viszonylag friss cikkecskét is róla, kivételesen magyar nyelven.

Íme:

Kellan Lutz, sokkal több, mint egy izompacsirta. Elég csak elolvasni a nyilatkozatát, amit a UsMagazine.com portáljának adott, és hamar kiderül, hogy az ifjú színésznek nincsenek hamis illúziói, arról, mitől olyan népszerű.

„A producerek és a filmstúdiók tökéletesen tisztában vannak azzal, mit adnak el.” – mondta Kellan a hétfői telefonos interjúban.

„Pompás dolog besegíteni a film eladásában azzal, hogy leveszem a felsőmet.” – nyilatkozta nem kis gúnnyal a hangjában.

A 25 éves félist
en testű srác, a Men’s Health magazin, „Legjobb nyári felsőtestek” listáján megelőzte Matthew McConaughey-t, Taylor Lautner-t, Zac Efron-t és még sok más kidolgozott, fitt filmszínészt.

„Komolyan mondom, nem akarok egy darab hús lenni, egész karrierem során. Vicces, amikor meghívnak egy talkshow-ba, és már a műsor elején arra kérnek, hogy vegyem a le a pólómat.” – tette hozzá Kellan.

A sztár, New Orleans-ból, a Katrina hurrikán ötödik évfordulóján hívta a magazin riporterét, ezen a héten hétfőn. Kellan a St. Bernard Project nevű jótékonysági szervezetnek is besegít. Az ifjú színész öt házat segített felépíteni, hét nap alatt, mert a város újjáépítése még mindig folyik.

„50 órája dolgozunk, különböző műszakokban, és sikerült időben befejeznünk. Nagyon sok ember jött ki segíteni nekünk. Igazán megható volt.” – mondta Kellan.

Lutz az Alkonyat – Hajnalhasadás stábjával fog újra visszatérni Louisiana államba, amikor elkezdik a forgatást, Baton Rouge városában.

„Remélhetőleg a forgatás alatt is le tudok jönni és folytatni a munkát a St. Bernard Project-el. Lehet még néhány stábtagot is le tudok hozni magammal.”
Stábtagokat? Például Robert Pattinson-t?

„Igen, azt hisz
em mindenki meglepődne, ha lecsábítanám Robot. De vigyáznom kell rá, nehogy megsértse magát egy kalapáccsal.” – mondta Kellan nevetve.

Egyrészről mondanám, hogy nem értem, miről beszél a srác :)), de azért igen, értem.
Miről is, nézzük csak:



Egyébiránt erről az a véleményem, hogy Kellan elég nagyfiú, és gyanítom a fenti képek elkészítéséhez se erőszakkal rángatták le azt a pólót. Az is tény, hogy vagyunk jópáran, akik ezt azért nem annyira bánjuk.
De az is, hogy Kellant nem elsősorban ezért lehet csak szeretni. Nekem nagyon szimpatikus, hogy ismertségét, hírnevét arra használja, hogy rajongóit mindenféle jótékonysági akciók támogatására buzdítja, és azt gondolom, ez nagyon klassz dolog. Az pedig különösen, hogy ezúttal maga is kalapácsot ragad és besegít a rászorultaknak gyakorlatilag is.
Hogy emellett barátságos a rajongókkal, állandóan lelkes, és nem mellesleg isteni Emmett-et varázsol nekünk a képernyőre, az már csak hab a tortán. :-)

A cikk innen származik.