2011. december 15., csütörtök

Kellan interjú a női kollekció bemutatója utánról

Kellan Lutz, a vámpírból lett divattervező nemrégiben a San Diegoi Nordstorm divatáruházban járt, hogy az Abbot ­ + Main nevében készült tavaszi divatkollekcióját bemutassa, és azért, hogy nagyrészt kamaszlányokból és azok szintén rajongó anyukáikból álló közönségének hosszú szárú fehér rózsákat osztogasson hatalmas ölelések kíséretében.
A Racked.com riportere az esemény után beszélgetett Kellannel a ruhatervezés kulisszatitkairól, de szóba került az is, miként hempergett Kellan Adam Levine barátnőjével és más érdekességek is.


Racked: Mi vett rá, hogy divatkollekció tervezésébe kezdj?
Kellan: Nos, 14 évesen kezdtem modellkedni, és nagyon megszerettem a dolgot. Sok mindent megtanultam a különböző márkákról, fotósokról és tervezőkről, amikor együtt dolgoztam velük. Aztán színész lettem, de szerettem volna tervezni is. Nagyjából ugyanazon időben. Danny [Guez] pedig (megveregeti Danny térdét) épp keresett valakit, aki új kollekciót tervez.
Danny Guez: Én terveztem a William Rast and People’s Liberation kollekcióját és én indítottam útjára a Dylan George márkát is 2008-ban. Aztán jött a válság. Vicces volt megpróbálni 200 dolláros farmereket eladni. Akkor úgy éreztem, inkább visszatérnék a gyökerekhez, és támogatnék egy jó hírű sztárt. A srácok igazán bírják Kellant a csajok meg szeretnének összejönni vele. Egy közös barátunk, aki nagy tisztelője Kellannek, megkérdezte, mit gondolok róla, én meg épp arra próbáltam rájönni, ki legyen egy márka arca, amikor beugrott, hogy „Jééé, ő fantasztikus fickó.” Aztán megbeszéltünk egy találkozót és azonnal az első napon legjobb barátok lettünk. (ránéz Kellanre) Mondhatom, hogy a legjobb barátok?
Kellan: Szeretők, szeretők. Bármit is akartál mondani.

Racked: Kellan, mennyire folysz bele a tervezésbe?
Kellan: Mindenben részt veszek. Nem akarok azon hírességek közé tartozni, akik csak a nevüket adják valamihez. Úgyhogy mondtam Danny-nek, hogy „Nézd, ha belekezdünk ebbe, akkor én nem csak az arcomat akarom adni hozzá, hanem szeretnék alkotni valamit, amire büszke lehetek, még akkor is, ha esetleg megbukik a dolog – ami eddig nem történt meg – [mert ez azt jelentené, hogy] rengetegen vannak, akik nem hordanák azt, amit én igen. Aztán feltúrtuk a ruhatáramat. Nem ismertem az anyagfajtákat, úgyhogy Dannyt kérdeztem, hogy „Ez miből van, az miből van?” Ő elmondta nekem, és együtt dolgoztunk. Amikor pedig a Hajnalhasadást forgattam, Skype-on keresztül terveztünk.
Danny: Mi az a Hajnalhasadás?
Kellan: Csak valami Alkonyat-mozi. Egyszer elviszlek, és megnézzük. Úgyhogy az Abbot + Main [projekt] minden munkafolyamatában részt akartam venni, és megbízom Dannyben. Ha nem vagyok a városban akkor is egy oldalon állunk és ugyanúgy gondolkodunk, ha pedig a városban vagyok, együtt lógunk.  

Racked: Milyen részletekben különbözik leginkább az általad tervezett kollekció más hasonló kollekcióktól? 
Kellan: Azt kell, hogy mondjam, hogy a színeket tekintve mindenképp kiemelkedik a többi márka közül. A legtöbb másik márka feketét, szürke és egyéb semleges színeket használ. A mi színpalettánk viszont a szivárvány minden színét felhasználja. És ha megnézed a női kollekciót, a hangsúly a kényelmen, a minőségen és a színeken van. Ez a siker titka. És az is, hogy mindez megfizethető.


Racked: Milyen alkatú srácok és csajok viselhetik az Abbot + Main ruhákat?
Kellan: Bárki. Ez igazán fontos szempont volt számomra. Vannak szobatársaim, akik több, mint 2 méter magasak. Nem csak magamra való cuccokat akartam tervezni, mert én erősebb testfelépítésű vagyok, mint mások, hiába hatalmasak ők is. Olyat akartam készíteni, amit bárki felvehet.

Racked: Odavoltunk az Anna Vyalitsyna-val közös kampányfilmetekért. Kellett engedélyt kérned Adam Levine-től, hogy félmeztelenül hempereghess a barátnőjével?
Kellan: Úristen! Tudtam, hogy valamit elfelejtettem! Nem, nem, igazából Adam nagyon jófej srác, és nagyszerű a kapcsolatuk Annával. Könnyű dolgom volt, mert ők nagyon megbíznak egymásban. Anna és én mindketten modellek vagyunk, ez meg így működik. Csak hülyéskedtünk egy kicsit, aztán olyan, mintha azt sugallnánk, „Légy szexi!”

Racked: Tervezed, hogy szélesíted a termékpalettát, mint Justin Bieber, mondjuk parfümökkel vagy bármi mással?
Kellan: (Nevet) Már láttam ezzel kapcsolatban reklámot. Amit igazán szeretnék, hogy a mi márkánk egy egységes, teljes képet mutatna arról, hogy mi az, amit én hordok, egyszerű ruhadarabokat.
Danny Guez: Tervezünk cipőt, sapkát és kisállat viseletet.
Racked: Kisállat viseletet?
Kellan: Van két kutyám, akik fáznak.

Racked: Mi a legkedvesebb darabod a kollekcióból?
Kellan: Szeretem a kapucnis felsőket, a V-nyakú pólókat, és a női pamutpólók és nadrágok a lehető legpuhább anyagból vannak. És imádom a Juicy Couture-t is. Leginkább a kamaszlányok hordják és olyanból szeretnék kisállatoknak is gyártani.

Racked: Honnan jön ez az egész Venice Beach-hez való kapcsolódás? Mi volt az Venice Beach-en ami ennyire megfogott?
Kellan: Pont odaköltöztem, mindjárt egy saroknyira az Abbot, Kinney and Main-től. És ez a márkajelünk is, három utca kereszteződése. Már első nap beleszerettem, amikor odaköltöztem. Rengeteg divatőrült, hippik, művészek, zenészek, színészek, édes kis butikok. Megvolt a maga hangulata, amelyet még nem ragadtak meg úgy, mint ahogy mondjuk James Perse megragadta a Malibu-hangulatot.


Racked: Akkor már csak egy utolsó kérdés: Lenne valami tanácsod azoknak, akik vámpírból szeretnének divattervezővé válni?
Kellan: Nem. NE TEDD! Hadd érezzem különlegesnek magam! :) 

1 megjegyzés: