2011. október 31., hétfő

Jackson Madridban és Rómában promózott

Jackson és Nikki Reed átvette Roberttől és Ashley Greentől a stafétát és ezúttal ők képviselték a stábot egy madridi és egy római rajongói találkozón így a Hajnalhasadás előtti promóidőszakban. 

Madridból íme két Jackson kép:



Aztán a római eseményre még jobban kiöltözött a páros, azokból a képekből érdemes még többet megnézni. Jelentkezzen, akit nem bűvöl el a mosolygós csoda zöldszemű, nagyon fess Jackson!! ;)




A Celebrity Gossip pedig kiadott egy kedves kis részletet is a római sajtótájékoztató anyagából:
A római sajtótájékoztató kérdezz-felelek részében Miss Reed és Mr. Jackson felelevenítették azt, amikor megismerkedtek egymással. Rathbone így mesélt erről: - Emlékszem, először egy reptéren találkoztunk, és a film forgatására siettünk. Nálam volt a kedvenc gitárom, azonban az ügyfélszolgálatos a check-innél, nem akarta megengedni, hogy felvigyem a gépre, nekem pedig ez nagyon fontos lett volna. Nikki azonban ott volt, és meggyőzte őt arról, hogy engedje meg, hogy felvigyem a gépre azt a gitárt. Nikki első naptól fogva mellettem állt. 
Jackson ránézett Nikkire ebben a megható pillanatban, aki így szólt: - Csodálatos ember vagy. - Mire Jackson azt válaszolta: - Te pedig nagyon szép vagy.

2011. október 30., vasárnap

Kellan me softly

Rendhagyó a mai alkalom, és kicsit én magam is zavarban érzem magam. Egyrészről azért is, hogy zavarban kell-e éreznem magam egyáltalán, vagy meg sem kellene említenem, de ezúttal egy olyan Kellan-interjút fordítok Nektek, amely egy homoszexuális férfiaknak szóló lapban jelent meg. De nem cifrázom tovább, ha szokatlan a cikk ezért van. Én arra gondolok, ők ugyanazt látják Kellanben, mint mi, rajongó lányok. Nos:

Az Alkonyat vámpírja és a Halhatatlanok istene arról mesél, hogyan tesz meg mindent azért, hogy ne annyira a külseje alapján ítéljék meg, mikor alakult ki az a képessége, hogy felismeri, ha egy férfi homoszexuális, és miért van az, hogy az bizonytalan lányok azt hiszik, hogy pasija van.
Brandon Voss írása

Tinilányok ábrándoznak Kellan Lutzról, amikor az Alkonyatbéli Emmett Cullent alakítja - a sorozat utolsó előtti része, az Alkonyat: Hajnalhasadás, 1. része november 18-án debütál a mozikban - ám pikáns Calvin Klein reklámja, és gyakori félmeztelen fotósorozatai a homoszexuális férfiak vágyait is felkelti. A 26 éves szívtipró, aki a november 11-én mozikba kerülő Halhatatlanokban Poszeidón istenét is alakítja, arról beszél, milyen érzés, hogy ekkora rajongás veszi körül.

The Advocate: Nem igazán vagyok Alkonyat-rajongó, de már azóta bírlak, mióta láttalak az HBO Visszatérés című sorozatában 2005-ben. 
Kellan: Imádom ezt! Brandon, ciki vagy. Köszi!


Milyen élményeket szereztél akkor?
Nagyon szerettem a Visszatérésben dolgozni, de az nem volt igazi élmény. Én csak egy iszonyú szerencsés, gondtalan kölyök voltam, aki belecsöppent a színészet világába. Az Orange megyei Chapman Egyetemre készültem vegyészmérnöknek. Megismerkedtem ezzel a Maria nevű pénztáros hölggyel a Ralph's-ban, és bár hosszú a történet, de az a lényeg, hogy ő mondta, hogy színészkednem kellene, és felnyitotta a szememet a színészet világával kapcsolatosan. Én pedig elkezdtem színiiskolákba, meghallgatásokra járni, túlóráztam, és beleszerettem a színészetbe. Fel sem ismertem Lisa Cudrow-t, aki ott volt a helyiségben, amikor a Visszatérés utolsó meghallgatására mentem, mert nem néztem TV-t, de tele voltam energiával. Egyszerűen csak hálás voltam nekik, amiért kaptam egy lehetőséget. És ezáltal rengeteg ajtó kinyílt a számomra.

Michael Patrick King, a sorozat társzerkesztője volt az, aki megszavazta neked a bizalmat, azáltal, hogy felfedezett. Mi mindent tanultál tőle?
Nagyon gyorsan megtanultam, hogy [ebben a szakmában] rengeteg a bizonytalanság és rengeteg "cápa" van Holywoodban, de láttam, hogy Michael Patrick King, aki egy zseni, megőrizte mindazt a lelkesedést és szenvedélyt, amely már első naptól fogva jellemezte. Ez az, amit én is szeretnék a karrieremmel kapcsolatban. Szeretem a színészetet, de mindig is inkább hobbiként akartam rá tekinteni, nem pedig munkaként. 

Poszeidónt alakítod a Halhatatlanokban. Nem szállt a dicsőség a fejedbe attól, hogy istent alakítottál?
Nem. Évek óta sápadt vámpírt alakítok, úgyhogy örülök, hogy végre olyat játszhatok egy mozifilmben, akinek egészséges napbarnított bőre van. Örülök, hogy a rendező Tarsem [Singh] fiatalnak képzelte el az isteneket. Ha isten lehetnél, nem lennél szívesebben 20-30 éves, ahelyett, hogy öreg legyél és ősz, bokáig érő szakállal?

Homoszexuális rajongóid hálásak lesznek a szexisebb látásmódért.
Óó, ők a legjobbak! Imádom őket. Amikor megismerkedek bevallottan homoszexuális rajongókkal ismerkedek meg, klassz dolog beszélgetni velük - és én állandóan megölelgetem az embereket, hiszen Midwest környékéről származom. Ők olyan energikusak és szeretetre méltóak. Örülök, hogy ilyen rajongóim is vannak, támogatásuk sokat jelent számomra. Nem akarom, hogy csak lányok nézzék meg a filmjeimet, szeretném, ha srácok is látnák azokat!

A Calvin Klein X alsónemű reklámodban, amikor belenézel a kamerába, és hihetetlen magabiztossággal valami olyasmit mondasz, hogy "Mindent a szemnek, semmit a kéznek!", akkor olyan érzése támad az embernek, mintha egyértelműen és kifejezetten a homoszexuális férfiakhoz szólnál. 
Kellan: Úgy örülök, hogy ezt megemlíted. Amikor kitalálták a koncepciót teljes mellszélességgel kiálltam mellette. Az az egész reklám mindenkihez szólt és minden közönséget meg akartunk ragadni, akit tudtunk, úgyhogy örülök, hogy sikerült is.


Egyszer az Ellen showban meséltél egy férfiról, aki egy fürdőben környékezett meg, amikor meztelenül fürdőztél a forróvizes medencében. És bár nem fogalmaztad meg, de feltételezem, meleg volt. [nem csak a víz ;)]
Valószínűleg, igen. Ezért éreztem úgy magam, mint akinek udvarolnak. Beszélgettünk vagy 15 percig, amikor beugrott, hogy a fickó valószínűleg rám kattant. Semmi esetre sem szerettem volna, ha félreérti, de nagyon vicces volt, amikor rájöttem, hogy bejövök neki - vagyis jó munkát végeztem.

Tudtad-e, hogy vannak homoszexuális rajongóid is, amikor 18 évesen az A&F Quarterly címlapjára kerültél?
Nem, de akkoriban még nagyon tudatlan voltam. Fiatalabb koromban nem tudtam megmondani, ki meleg. Még középiskolában is volt pár olyan barátom, akikről csak évekkel később tudtam meg, hogy homoszexuálisak. Megtaláltam a Facebook adatlapjukat vagy valami ilyesmi, és akkor jöttem rá, hogy "Ó, ez megmagyaráz pár dolgot" vagy "Jééé, nem csoda, hogy olyan vagányak voltak". Emlékszem, egyszer elmentem egy haveromhoz, közvetlenül azután, hogy Los Angelesbe érkeztem. Megmutatta a szobáját, és megkérdeztem, hogy 'Hol alszol?', mire ő: 'Itt, az ágyban.' Volt egy szobatársa is, úgyhogy megkérdeztem, hogy és akkor ő hol alszik. Mire ő azt válaszolta, hogy 'A srác is itt alszik az ágyban.' Én meg mondtam, hogy 'Ó, rendben'. Korábban bátyáimmal egy ágyban aludtunk, és volt már rá példa, hogy egy haverom ágyában aludjak, úgyhogy még csak fel sem merült bennem, hogy melegek lennének. Aztán, mikor eljöttem tőlük, felhívott, hogy 'Kellan, olyan klasszul kezelted ezt az egészet. Nem sok embernek szoktam beszélni erről, úgyhogy köszi, hogy ilyen klassz ember vagy.' Abban a pillanatban összeállt a kép, és minden értelmet nyert: vannak olyan srácok, akiket nem egyszerű barátság köt össze. Azóta felismerem, ha valaki homoszexuális. A mai napi jó barátságban vagyunk. Sőt, mostanra van pár másik homoszexuális közeli barátom is.

Egy félmeztelen fotózáskor szólnak előre, ha azok a képek homoszexuális weboldal számára készülnek?
Nem, csak olyanokat mondanak, hogy 'Ó, Kellan, milyen jól néznek ki a karjaid.', 'Milyen szélesek a mellizmaid' vagy 'Istenem, ezek a szemek'. De mindannyiszor nagyon barátságosan közelítenek. Egyébként pedig nagyon szeretek póló nélkül futni a tengerparton, és nagyon gyűlölöm, amikor ott hemzsegnek a paparazzik. Úgy vagyok vele, hogy 'A fenébe, magamon hagyhattam volna a felsőt, mert kell az nekem, hogy már megint tele legyenek a magazinok a félmeztelen képeimmel?' Nem akarom, hogy úgy éljek a köztudatban, mint a srác, aki állandóan leveszi a felsőjét.

Attól félsz, hogy a külsőd elvonja a figyelmet a tehetségedről és nem fognak komolyan venni?
Nos, hát persze. Szerintem ennek minden színésznek tudatában kell lennie. De hát végülis, ez üzlet. Klassz dolog, ha van arra lehetőségem, hogy egy független filmben vagy egy vígjátékban úgy szerepeljek, hogy rajtam marad a felsőm, de néha a külsőmből élek meg. Ha azzal tudom becsalogatni a nézőket a moziba, hogy leveszem a felsőmet, hát legyen. De ez nehéz, mert nem szeretném, ha izompacsirtának könyvelnének el.

Mi a helyzet a félmeztelen fotósorozatokkal? Olyan, mintha most jobban kézben tartanád a dolgokat ezzel kapcsolatban.
Igen, és ennek tudatában is kell lennem. Sok fotósorozatot csináltattam az elmúlt időszakban, hiszen itt a Halhatatlanok és a Hajnalhasadás promoidőszaka is, és minden fotós félmeztelen képeket szeretne csinálni. De nagyon megválogatjuk most már, hogy kinek mit adunk, és nem minden magazin kedvéért vetkőzök le. Igazából egyre inkább arra törekszek, hogy minél többször rajtam maradjon a ruha.

Akkor nem is lenne probléma, ha magadra szednél egy kis zsírt egy szerep kedvéért.
Imádnám. Annyira szórakoztató lenne fogyni vagy hízni egy olyan szerep kedvéért, ami annyira különböző tőlem.

Vannak olyan paparazzi képek, amelyeken az Alkonyatos szereplőtársaddal Peter Facinellivel fogjátok egymás kezét, ami azt bizonyította, hogy van humorérzéketek.
Óó, ez nagyon vicces volt. Peter remek ember, akire fel tudok nézni. Igazi apa figura számomra. Fiatal, mégis hosszú ideje van a szakmában, úgyhogy hozzá szoktam tanácsért fordulni. Hogy is hívtak minket Peterrel - Pellan? Pellan örökké!!


Nem aggódsz amiatt, hogy az terjed rólad, hogy homoszexuális vagy?
Nem szoktam magamra ráguglizni, de hallottam már, hogy az emberek azt hiszek, meleg vagyok. Nézd, én nem az a típus vagyok, aki a nők után rohangál. Általában a barátnőim szedtek fel engem. Úgyhogy nagyon vicces, amikor a lányok megsértődnek, amiért nem kattanok rájuk. Úgy fordítják le le a bizonytalanságaikat, hogy 'Ó, most már értem, mert hallottam, hogy a srácokhoz vonzódsz és van barátod.' Mire én: 'Komolyan? Így akarsz rávenni, hogy megkedveljelek?' Pletykák mindig lesznek, de én tudom, ki vagyok.

Bill Condon rendező bebizonyította, hogy nagyon érzékeny a meleg témákra a Dreamgirls, a Kinsey - mindenki másképp csinálja és az Érzelmek tengerében című filmek esetében. Most, hogy átvette az irányítást az Alkonyat utolsó két felvonására, éreztette a melegek iránti érzékenységét a Hajnalhasadás rendezése során is? [WTF???]
Ó, egyértelműen. Úgy értem, sokkal több félmeztelen felvétel volt, először is. Sokkal érettebb közönségnek is szól a film. A közönségünk velünk együtt nőtt fel, mi pedig velük. Azok a rajongóink, akik kezdetben középiskolások voltak, ma már főiskolára járnak, és ők több meztelenséget szeretnének látni. Bill úgy intézte, hogy Taylor Lautner végig félmeztelen legyen, úgyhogy ez remek vizuális élményérték lesz. Bill nagyon csodálatos munkát végzett, és nagy öröm volt vele dolgozni.

De rátörne a frász, ha egy vámpír vagy vérfarkas meleg lenne?
Akkora stábja van ennek a filmnek, hogy én már meg sem lepődnék, ha kiderülne, hogy valamely karakter homoszexuális, csak én nem tudtam róla. Akkor is kiállnék mellette.

Készítettél egy videót 'A szeretet hangosabb' kampány keretein belül, amelyet a fiatalkorú öngyilkosság megelőzése érdekében hoztak létre, ennek pedig egyik oka a melegek megfélemlítése is. Miután bevallottad, hogy úgy nőttél fel, hogy egyedül érezted magad, azt mondod, hogy "Jézus mindig ott volt. Jézus a szeretet, és a szeretet hangosabb." A vallási meggyőződésed hogyan befolyásolja melegekkel kapcsolatos véleményedet?
Keresztény családban nőttem fel és keresztény vagyok, de az egyetlen parancsolat, amely szerint élek az, hogy "Szeresd felebarátodat, mint magadat!" Engem nem érdekel, hogy valaki milyen és miért olyan, amilyen, csak szeretetet sugárzok feléjük. Ha valaki boldog, én örülök neki. Légy hívő, higgy valamiben, de senki nem rossz vagy jó. Ha mi mindannyian, egy nagy szerető világot alkotnánk, a dolgok sokkal egyszerűbbek lennének.


Hillary Duff videoklipjében, mint férfi vonzalom tárgya jelentél meg. Miért utasítottad vissza a lehetőséget, hogy szerepelj az ellenklipben, Britney Spears 'I wanna go' című videójában?
Ez nehéz dolog volt. Szeretem Britney-t és klassz lehetőség lett volna, de volt pár furcsa dolog, aminek nem volt értelme - például az a tej öntögetős jelenet? Remélem, lesz még lehetőségem Britneyvel együtt dolgozni valami más munka során. Visszatérve a Hillary Duff klipre, az olyasmi volt, amivel, hogy 'Ez nem én vagyok. Én nem vagyok az a jóképű srác, aki ezt elvállalja'. És vicces, mert amikor azt gondolom valamiről, hogy nem vagyok jó benne, akkor aztán mégis elvállalom. Érthetetlen számomra, hogy még hivatkoznak is erre.

Hogy lehetséges az, hogy nem szerepelsz a Magic Mike-ban, Steven Sodenbergh közelgő mozijában, amely chipanddale fiúkról szól? Talán jelezhetted volna az ügynöködnek.
Igazából megkerestek ezzel kapcsolatban. Aztán Alex Pettyfernek adták azt a szerepet, ami illett volna hozzám, és nem igazán volt más nekem való szerep. De nagyszerű szereplőgárdája van [a filmnek], és szerintem jó lesz a fogadtatása. Channing Tatum története csodálatos, és nagyon bátor dolog, hogy elmeséli.

Több interjúban beszéltél már a lakótársaidról és az egyik Jimmy Kimmel showban meséltél egy történetet egy Craiglist-ben feladott hibás szövegezésű hirdetésről, amely ezáltal rengetek homoszexuális fickót vonzott. Egy ház tele homoszexuális fickóval rossz dolog lenne?
Őszintén szólva szívesebben élek meleg férfiakkal. Ők a legrendesebbek és rendet tartanak a cuccaik között. Mivel én sokat vagyok távol, sokat jelent, ha tiszta lakásba érhetek haza. Higgy nekem, rengeteg szobatársam volt már, de a hetero srácok csak kölykök, akik nem takarítanak fel maguk után.

Forrás

2011. október 29., szombat

Cullens klip és Robsten címlap

Az elmúlt napokban napvilágot látott jópár TV Spot és filmjelenet is az elkezdődött Hajnalhasadás promóidőszaknak köszönhetően :) Ezek közül én most azt a klipet tenném be, amelyen - amennyire én értem - Jacob figyelmezteti a Culleneket, hogy Sam és falkája támadásra készül. Igazából ezt is azért, mert oldalunk összes szereplője látható a jelenetben. Enjoy :)



A másik pedig a Cineplex magazin címlapja, ami egy nagyon megindító Robsten (Bella-Edward??) kép.



Forrás (itt a teljes szám PDF verziója lementhető!!), szöveg nélküli kép pedig a Robpattinson oldalról.

2011. október 28., péntek

BD promoesemények

Rob Stockholmban, Jackson pedig Madridban állja a rajongók rohamát. Mivel amúgy elég sok infót látni az eseményekről, én részemről egy-egy dögös képpel emlékeznék csak meg ezekről. :)

2011. október 26., szerda

Poszeidón bemutatkozik

Na, ezt tegnap este szépen elfelejtettem berakni. Szóval van egy kis filmecskénk Kellan Halhatatlanok-beli karakterével kapcsolatban. Ő az:

2011. október 25., kedd

Robert a Hajnalhasadás párizsi promóján

Gondolom, ezúttal is láttátok már Robert párizsi Hajnalhasadás promó fényképeit, de azért betennék párat az örökkévalóság kedvéért. :) Rob az új szakálldizájnnal nagyon dögös lett, amit gondolom, nem csak én nem bánok. :) Vannak különben interjúk is, de gyanítom a Twinform le fog közülük fordítani sokat, duplán meg nem melóznék. Nadeszóval a képek:






  


A képek a robpattinson.blogspot.com-ról származnak.
Többek közt itt és itt találtok belőlük jóóó nagy mennyiséget!

2011. október 23., vasárnap

Peter Facinelli Examiner Exkluzív interjú

Ez mondjuk még szeptember végi interjú, de most találtam meg, azért remélem, szeretettel fogadjátok. Főleg, mert mostanában Peterről nehéz anyagot találni, ez pedig elég tartalmasnak tűnik. Azért az elejét most is lenyiszálom róla, gondolom, mindenki tudja, hogy hol láttuk, láthatjuk, és a Wonka Ween-ről is volt szó, mondjuk arról itt is beszélnek, és gyakorlatilag ez az interjú is akkor készült, amikor a csokigyártó cég emberei feldíszítették a Facinelli-házat.

- Igaz-e, hogy most úgy néz ki a házatok, mint egy naaagy, ködös Butterfinger?
- Annál sokkal kísértetiesebb! Igazi ördögi külseje van, bárhol umpa-lumpák leselkedhetnek (Charlie és a csokigyár c. meséből!). És köd van, mindenfelé. Csak most értem haza, és amikor megálltam a háznál, azt hittem, tűz van, akkora volt a füst. De igazából egy hatalmas ködgép csinálja mindezt. 

- Hogyan fogod távoltartani az édesszájú csapatot a mézeskalács házikódtól?
- Azt hiszem, a gyerekek holnap készülnek bemenni a városba. De a csokigolyók talán majd megakadályozzák őket ebben.

- Sajnálattal hallottuk, hogy egyik kislányod ma rosszulléttel ment haza az iskolából. Jobban van azóta?
- A legkisebb lányom ma hasfájással jött haza az iskolából, most pedig Laffy Taffyt eszik. Szóval sokkal jobban van (nevet).

- Egészen pontosan hogyan vált a házad Wonka-házzá?
- A Wonka cég megkeresett engem, és elárulták, hogy feldíszítenék a házamat a cég termékeivel, én pedig mondtam, hogy 'Remek!'. Máskor csak én ijesztgetem a lányokat egy létráról, lelógó pókokkal, úgyhogy jól jön egy kis segítség. Ami pedig külön jó, hogy ez a Wonkaween akció 31 napig szokott tartani, de idén a Wonka hozzáadott még egy napot. November 1-jén pedig betérhetsz a Wonka márkaboltokba vagy ha nem szereted a Wonka termékeket, akkor az IT'SUGAR édességboltba, és beszerezheted az édességet, amit november 1-jén szét szeretnél osztogatni. Mint például a Nerds-et, Laffy Taffyt vagy a Swee Tarts-ot. Bárcsak akkor lett volna ilyen, amikor még gyerek voltam!


- Queensben nőttél fel. Volt valami vicces Halloween-hagyomány arrafelé?
- Az én időmben... olyan műanyag jelemezeket vettünk fel, amelyeket szétszakadva találtunk, és olyan gumimaszkot vettünk fel hozzá, amelyet az utcán találtunk kidobva. Most, hogy már idősebb vagyok, stílusosabban ünneplek. Mivel egész évben jelmezt hordok, a gyerekeimmel együtt öltözünk be, és a Halloween olyan ünnep, amit nagyon szeretek. Jelmezt készítünk, és megyünk édességet gyűjteni.

- Feleségeddel együtt nagyon ismertek vagytok. Ez a Halloween ünnep arra is lehetőséget ad, hogy inkognítóban járjátok a várost lányaitokkal?
- Én nagyon szeretem ezt. Felveszem az álruhát és olyan emberekhez megyek, akinek fogalmuk sincs, hogy én vagyok az. Egyik évben a lányom Piroskának öltözött be, én pedig a farkas-nagymama voltam. Abban az évben tehát még nőnek is öltöztem.

- Nyugodtan hívhatnálak Dr. Facinellinek is, hiszen az Alkonyatban és a Jackie nővérben is orvost alakítasz. Hogy érzed, el tudnál már végezni egy orvosi beavatkozást a való életben?
- Szerintem ez esetben beperelnének (nevet). Egy alkalommal repülőn ültem, amikor bemondták, hogy valaki rosszul lett, és megkérdezték van-e a gépen orvos. Én meg ott ültem, és azon gondolkodtam, mit kellene tennem. Aztán újra bemondták, és ismét megkérdezték, van-e orvos a gépen. Én meg már majdnem mentem, hogy "Oké, segítek! Miről van szó?" De valójában tényleg nem szeretném, ha beperelnének. (nevet)


- Vigyázat, Whitey! Új filmet készítesz a legendás bostoni bűnöző életéről. Láttad valaha Whitey-t Los Angelesben?
- Sose láttam Whitey-t. De azért izgatott vagyok a melóval kapcsolatban. Most rendezőt keresünk, és ha az megvan, jövő áprilisban nekilátunk. A film egy könyvön alapszik, melynek címe az "Utcai harcos". Nekem igazán tetszik a könyv, mivel Eddie MacKenzie szemszögéből mutatja be Whitey-t. Eddie világéletében áldozat volt, aztán felhagyott ezzel, és Whitey nyomába eredt. Olyan érzés ezt a könyvet olvasni, amikor az ember belát a cápa szájába - nem minden jelenetben látod magát a cápát, de amikor igen, az nagyon félelmetes. Whitey a cápa (nevet). [Erről a készülő filmről itt már olvashattatok korábban]

- Nemrégiben egy felfokozott érzelmekkel rendelkező szuperhőst alakítottál a College Humor klipjében. A valós életben milyen szupererővel szeretnél rendelkezni?
- Nem szeretnék olyan szuperhős lenni, mint a klipben. Ők vízzé, meg állattá változnak, ez béna. Szeretném, ha tudnék repülni, és egy adott helyre teleportálni magamat. Mindig az ország másik pontján lennék. Holnap New Yorkban lennék, majd visszajönnék Los Angelesbe, aztán megint vissza New Yorkba,

- Egy másik új munkádban, a Loosies-ban, hogy úgy fogalmazzak egy nagyon sármos zsebtolvajt alakítasz. A karaktereddel a Big Blue Bus-okon fogsz utazni?
- Nem, a filmet én írtam, amelyet Manhattan aluljárói ihlettek meg. Bűvészekkel és zsebtolvajokkal dolgoztam együtt, hogy megtanuljam az ipart. Ha egyszer munkanélküli leszek, akkor már zsebtolvajlásból  is meg tudok majd élni. (nevet)


- Nagyon fantasztikus karriered van és úgytűnik apaságban is szupersztár vagy. Hogyan tudod egyensúlyban tartani a két dolgot?
- Az édesség segít... Szeretem a Nerds-et. (nevet) Szeretek csavarogni a lányaimmal, egész nyáron velük utaztam. A munkám miatt nem tudok túl sokat itthon lenni, így inkább a minőségre hajtok. Nagyon fontosnak tartom az ünnepeket, és megpróbálom azokat emlékezetessé tenni. Ez a mostani is olyan. Mindig emlékezni fognak az évre, amikor a Wonka feldíszítette a házunkat.

- Vészesen közeleg az Alkonyat: Hajnalhasadás (november 18-án [jelenik meg a mozikban]) Hol leszel aznap este? Kérlek, áruld el!
- December 1-jéig a Jackie nővért forgatjuk New Yorkban, de valószínűleg ott leszek a Hajnalhasadás premierjén. Sose tudhatom biztosan, mikor hol leszek! (nevet) Talán épp melletted fogok ülni a moziban!

Forrás

2011. október 22., szombat

Beszélgetés Jackson Rathbone-nal az Aim Highról

A héten ez a téma, úgyhogy még egy ilyen cikket - ezúttal az EyeCrave interjúját - hoztam Nektek, amely elejéről leszedtem az általános bevezető szöveget, hiszen az alaptörténetet, a szereplőket már jól ismerjük. És amúgyis az érdekel minket, amit Jackson mond :)

Amikor Jackson Rathbone-nal beszélgettünk, lehetőségünk nyílt rá, hogy megvitassuk a sorozatot, annak társadalmi és technikai következményeit, és hogy neki milyen a személyes kapcsolata az Aim High-jal.

EyeCrave: Hogyan kerültél a sorozat közelébe?
Jackson Rathbone: A Wonderland, amely McG cége, keresett meg azzal, hogy websorozatról lenne szó. Már korábban is érdekelt egy websorozat elkészítésének lehetősége, ami bonyolultabb technológiát alkalmaz, amely által az ember személyesen is benne lehetne a sorozatban, láthatja magát benne. Amikor elkészültünk vele, feltettük a Facebookra, és tetszett az embereknek.
EC: Azt hiszem, ez egyfajta forradalom.
JR: Úttörők vagyunk.

EC: Úgy tűnik, a websorozatok gyakran függetlenednek a TV-től.
JR: Ez egy órás anyag, ha összerakjuk a részeket, egy teljes film jön ki belőle. Bizonyos értelemben majdnem olyan, mint egy TV-sorozat a BBC-n. Hosszú történet. Ez nem egy olyan sorozat, amelyben mindegyik epizód tiszta lappal indul. Ez nagyon izgalmas, az új média és az internet olyan számomra, mint a Vadnyugat; én pedig a szívemben mindig is cowboy voltam. Úgyhogy ez egy úttörő sorozat, és sok ilyen sorozatot fogunk még látni!

EC: Vannak még hasonló terveid a jövőre nézve?
JR: Igen, vannak már ötleteink más sorozatokkal kapcsolatban. Szeretnénk még fejleszteni a technológiát, és  valószínűleg egy második évadot is csinálni az Aim High-ból. Szeretnénk legalábbis. Ha ez sikerülne, lenne néhány érdekes és nagyon klassz ötletünk arra vonatkozólag, hogyan építhetnénk meg még jobban az interaktivitást. 
EC: És hogyan?
JR: Óó, erről nem iagzán beszélhetek. Engem egyszerűen elvarázsol a technika. Nem vagyok egy műszaki zseni, bár apukám mérnök volt, úgyhogy tudok pár dolgot, de azok nem a számítástechnikával kapcsolatosak. De ha az emberben felmerülnek ezek az ötletek, és ha az ember megálmodja, megcsinálják neki. Igazából minden arról szól, hogy az ember, amikor gondolkodik, ki tudjon lépni a keretek közül.



EC: Mennyiben különbözik ez egy mozifilmtől?
JR: Teljesen más. Nagyon nagy volt a szabadságunk. Warner megbízott bennünk, azt csináltunk, amit csak akartunk. Igazából levette a kezét a dolgokról. Mindig nagyon jól éreztük magunkat a forgatás alatt, még ha stresszes volt is. Ki kellett hagynunk egy akció szálat, mert 9 nap alatt be akartuk fejezni a forgatást - és ez nagyon szomorú volt. De még így is megőriztünk két nagyobbat. Szerintem az embernek [itt] nagyobb a szabadsága, ugyanakkor nagyobb a rizikófaktor is. Ha nem lettünk volna képesek megfelelően magas esztétikai szintet hozni az Aim High-nál, nem tehettük volna fel a Facebookra. 

EC: Mesélnél egy kicsit a karakteredről?
JR: Nick Green egy középsikolás diák, aki nem igazán illeszkedik be, mivel az Egyesült Államok kormányának alkalmazottja. Nem igazán találja a helyét a világban, hiszen vannak ezek a speciális képességei, és ezt a hatalmas titkot őriznie kell a világ előtt. Ugyanakkor néha hősnek érzi magát, máskor meg meg gyilkosnak... emiatt nem is tudja, hogyan érezzen. Éppolyan középiskolás, mint mindannyian voltunk, vagyunk, megpróbálja megtalálni a maga útját. Szerelmes egy lányba... akinek viszont van barátja. Viszont félelmetesen jó a munkájában.

EC: Van valami közös benned és Nickben?
JR: Mindig én voltam az új fiú. A családom sokat utazott. Mindig így éreztem magam. Akik legelsőként befogadtak engem, a különcök voltak. Nick ezzel a Marcus nevű sráccal barátkozik, akivel nagyon különös a barátságuk - ők mindketten olyan srácok, akikkel senki más nem akar szóba állni. Nem sok közös van bennük, de ez összeköti őket. Gyerekként én sem igazán tudtam beilleszkedni, de ha egyszer rátaláltam a művészetre, megtaláltam a helyem.

2011. október 21., péntek

Vélemény rovat: Aréna

Az elmúlt hetekben került a boltokba a Kellan Lutz főszereplésével játszott Aréna, DVD formában: a filmet mozikban nem játsszák. 

Az alaptörténetről más sokat hallhattunk a film utómunkálati szakaszában: egy Logan nevű férfi (Samuel L. Jackson) egy olyan internetes oldalt üzemeltet, amelyen modern kori életre-halálra szóló gladiátorjátékokat közvetítenek egy nyilvánvalóan fizetős csatornán. A nézők itt fogadásokat köthetnek a játékosokra, a meccs végeztével szavazhatnak, hogy a legyőzött fél életben maradjon-e vagy meghaljon - ám a film során nem volt példa arra, hogy a vesztes fél túlélte volna a küzdelmet. Ilyenkor egy erre a célra fenntartott Hóhér végez az álodzatokkal igencsak kegyetlen módon.
A film első jeleneteiben egy ilyen meccset láthatunk, amelyet egy Ripper nevű fazon nyer meg, aki nagyon technikásnak tűnik, és láthatjuk a háttérben Logannek dolgozó két fiatal leányzót is, akik a számítástechnikai háttér verhetetlenségét biztosítják. Illetve - ezen a ponton fogalmazzunk úgy, hogy - azt is.

Ezután ismerhetjük meg a Kellan által alakított Davidet, aki egy friss házas, fiatal férfi, feleségével együtt kisbabájukat várják. Egy rögbi meccsről térnek hazafelé, amikor baleset éri őket, amelyet a feleség (Lori) nem él túl. David teljes letargiába zuhan, majdnem öngyilkosságot követ el, majd két hónappal később, Mexikóba, Acapulcoba utazik, ahol egy bárban látjuk viszont, amint alkoholba folytja bánatát. Kellan ismét hibátlanul alakítja a friss fiatal házas férfi és a szerethető részeg figuráját is. 



Itt kinézi magának egy nő, aki később elhívja magához, hogy együtt töltsék el az éjszakát, ám ahelyett, hogy lefeküdne Daviddel, elkábítja és elrabolja. David egy cellában ébred, iszonyú fejfájással, ahol a szomszéd cellában lévő szintén szimpatikus férfitől megtudja, hogy elrabolták, esélye sincs a szabadulásra, és hogy mi vár rá. Harcolnia kell, és meghal. Előbb vagy utóbb. De lassan mindenki összeszed annyi sérülést, hogy legyengül, és végül valaki legyőzi.
A férfit Taigának hívják, és elmeséli Davidnek az ő elrablásának körülményeit: ő Japánból érkezett feleségével, aki egy napon eltűnt. Hiába kerestette, nem találták meg, a nagykövetség sem tett semmit, ám egyszer hívás érkezett, amelyben a feleségéhez csalogatták, így rabolták el. 
A beszélgetést követően Davidet megpróbálják megtörni, és egy agymosás és mindenféle kínzások által beleverni, hogy az ő neve Halálosztó, és hogy azért van itt, hogy harcoljon, gyilkoljon, majd meghaljon. David makacsan és erősen tiltakozni próbál, ám kínzóinak nagyon kegyetlen eszközök állnak a rendelkezésére.



A háttérben fogvatartói - Logan, a nagyfőnök, Milla, a nő, aki elrabolta és Kaden, aki a Hóhér, és ő kínozza Davidet beavatás és megtörés céljából - a Davidnél talált okmányokból kiderítik, hogy David Denverből érkezett, foglalkozását tekintve tűzoltó, meg valami egészségügyi képzettsége van, mentőtiszt vagy valami hasonló. Azt már korábban elárulta Millának, hogy felesége meghalt, tehát úgy sejtik, nemigen fogják keresni. A két férfi nem bízik benne, hogy David megfelelő alany lesz erre a "játékra", mert láthatóan nem akar harcolni, ám Milla megpróbálja meggyőzni őket, hogyha alkalmazhatja a saját módszereit, akkor el fogja érni a férfinél, hogy harcoljon és nyerjen.

Hamarosan elérkezik az első bevetés ideje, és bevallom, ez az egyik kedvenc részem a filmből, amikor David közli az ellenfelével és így az online közönséggel, hogy ő nem harcol. Ezen a ponton olyan aranyos, hogy az már tökre vicces :)) Ellenfele (az első jelenetben győztesként látott Ripper) azonban nem teketóriázik keményen ütni-vágni kezdi Davidet, amelyet ő annyiban hárít, amennyi az önvédelem szempontjából muszáj. Ám ellenfele kap egy hatalmas kést, amellyel megvágja a combját és a mellkasát, és végezne is vele, de David ekkor gyakorlatilag letöri a csuklóját. Folyik a vér, és ezt ábrázolják is sokszor, naturalisztikusan, de én csak itt említem meg. A többihez képzeljétek hozzá. Vagy nézzétek meg a filmet :) David újabb ide nem illő akciója, hogy miután gyakorlatilag harcképtelenné teszi támadóját, közli, hogy ő ért az elsősegélyhez, és el tudja állítani a vérzést, de természetesen ezt nem hagyják, jön a Hóhér, aki végez Ripperrel. David kétségbeesetten megpróbál jelezni a világnak, hogy őt elrabolták, ám a showt néhány másodperces késleltetéssel játsszák, így üzenete nem jut el a külvilágba.


Kaden nagyon feldühödik és meg akarja ölni Davidet, ám Logan a főnök nem hagyja ezt, azt szeretné, ha David a kamerák előtt halna meg. Aztán egy ajánlatot tesz Davidnek: ha önként harcol, és legyőz és meg is öl még 9 játékost, szabadon engedi. Persze David tudja, hogy ez nem fog megtörténni, úgyhogy nem fogadja el Logan ajánlatát. Magabiztos a főnök előtt. 


Pár nappal később, hogy újra harcoljon, megzsarolják: azt mondják neki, hogy ha 3 percen belül nem öli meg ellenfelét, megölik a szomszédos cellában lakó férfi feleségét. Mivel a férfival ekkorra gyakorlatilag barátok, gondolkodás nélkül megteszi ezt. Ellenfele a Fehér Szamuráj, akiről David csak akkor tudja meg, hogy éppen Taiga, amikor már halálos sebet ejtett rajta, ám kifutott az időből. Halála előtt Taiga elárulja: őt is ugyanazzal zsarolták, végül mindkettejük szeme láttára övágják el a nő torkát, amit monitoron keresztül kell végignézniük. Ekkor David dühödik fel: elfogadja Logan ajánlatát, azzal a feltétellel, hogy tizedikként a Hóhérként megismer Kadennel harcolhasson, hogy megölhesse őt. Logan - és Kaden beleegyeznek ebbe.


Azonban David ezúttal is komoly sérülést szerez, súlyosan vérzik a cellájában, ahol Milla keresi meg, és közli, tud neki antibiotikumot keríteni. David útmutatásainak segítségével ő maga foldozza össze a férfit, és ebben a jelenetben is érzékletesen ábrázolják a fájdalmat. Milla megfelelő kaját is szerez a férfinak, aki azért még ezek ellenére sem bízik meg a nőben.

Ezután sorra következnek a játszmák, amelyeket David sorra nyer. Nehéz dolga van, de mindannyiszor megállja a helyét. Mindannyiszor súlyosan megsérül, ám Milla mindannyiszor összerakja, ami maradt belőle, igaz, van, hogy mindezt ipari tűzőgéppel teszi. De David újra-és-újra összeszedi magát és harcképes lesz. 
Milla pedig egy ponton rájön, hogy beleszeretett a férfibe. Hogy ez most mennyire valós érzelem, és mennyire szól arról, hogy a nőnek is érdeke, hogy a kegyeltje győzzön, és hogy együtt harcolnak a férfi életéért is minden meccs után, nos ez egy újabb beszélgetés témája lehet. Mondjuk, kíváncsi is vagyok, Ti hogy látjátok ezt a kapcsolatot. Egy ízben a nő olyanra vágja haját, amilyen David feleségéé Lorié volt, amire Davidben is felébrednek az emlékek, az ösztönök, és hát, le is fekteti a csajt. Nos, ide ne egy romantikus jelenetet képzeljetek, viszont dögös kis jelenetről van szó.



Amikor még 8 meccs után is életben van David, Kaden, hogy esélyeit növelje, egy halálraítélt sorozatgyilkost rabol el, és vele ereszti össze Davidet. A fickó azon túl, hogy jártas a gyilkolásban, több súlycsoporttal David fölött is jár, szinte biztosnak tűnik, hogy legyőzi Davidet, aki így már nem állhatna ki utolsó meccsén Kaden ellen. Ezen meccs előtt már Milla is félti, David pedig bizalmába fogadja: elárulja, hogy van egy Sam Lord nevű bátyja, akivel nincsenek túl jóban, és persze itt a halála előtt már nem tud rajta változtatni. A nő fel is hívja Samet, aki kifejti, hogy az ő öccse - számára - már meghalt.
Ezt a sorozatgyilkos ellen vívott meccset láthatjuk ebben a bejegyzésben a második videóban. David végül vezstes helyzetből jön vissza, győzi le ellenfelét, így végre kiállhat Kaden ellen. 


A végső meccsre David és Kaden is keményen készül. A meccs előtt maga Logan látogatja meg Davidet, és egy rövid mézes-mázos rávezetés után egy injekcióval kínálja, amely hatására állítása szerint David kívül tud majd maradni az eseményeken. Bár mind sejtjük, hogy inkább valami olyasmit kap, amitől nő majd a reakcióideje, David tudja, hogy nincs értelme tiltakozni. Mire a meccs elkezdődik, már szinte kóvályog csak, láthatóan nem lesz nehéz dolga Kadennek, hogy legyőzze és megölje.



És ITT kezd jó lenni a film. Mert ITT jön a csattanó, amit ne olvass el, ha még nem láttad a filmet, de kínáncsi vagy rá!!! Nem azért, mert tudjuk, hogy David győzni fog, hanem, mert itt tudjuk meg azt, amit mi sem sejtettünk: hogy David valamilyen bűnüdözési szerv beépített embere. A meccs alatti visszaemlékezésekben derül ez ki fokozatosan, megszakítva ezzel a kezdetben vesztésre álló küzdelmet, amely során persze ezúttal is megfordul majd a kocka. Megtudjuk, hogy fedett személy, akinek valahogy kiderült a személyazonossága, és feleségével történt balesetük nem véletlen volt (bár ez sejthető az elején is), hanem korábbi másik akció megtorlása. Hogy tudnak a szervek a weboldalról, de annak annyira erős a biztonsági rendszere, hogy a helye nem behatárolható. Ezért épül be David, bár mindenki tudja, hogy öngyilkos küldetésről van szó. Amikor Milla felhívja a "bátyját", Samet, akkor David főnöke veszi fel a telefont, és behatárolja a hívás helyét, így elindulhat a titkos bázis elleni támadás, amelynek csúcspontja, a rajtaütés, egybeesik a meccsel. David magához tér, amit Logan nem ért, de amikor Milla elmosolyodik, már azt is láthatjuk, amint kicserélte a nyugtatókoktélt sóoldatra, amivel gyakorlatilag - már többedjére - megmentette David életét. David pedig annak rendje és módja szerint kivégzi Kadent. A rajtaütéskor Logan menekülni próbál, ám David utóléri, addig a két számtechzseni lány megpróbálja felszámolni a nyomokat, Milla pedig simán megadja magát a rendőrségnek. David utóléri Logant, aki zsarolni próbálja a férfit, ám az őt is megsebesíti. Ekkor találnak rájuk a behatoló rendőrök, akik Searle ügynökként szólítják Davidet. A David Lord név, amihez mindvégig foggal-körömmel ragaszkodott, csak felvett név volt.


David itt a végén - Logan hathatós segítségére - aztán ráébred, hogy 10 ember halálát okozta, ám főnöke megnyugtatja, hogy gondoljon azokra a sokakra, akiket viszont megmentett. Amikor elvezetik előtte a lányt, David megfogalmazza, hogy neki köszönheti az életét, ám a főnök megnyugtatja, hogy Milla jó kezekben van, és az ilyen nők, mint ő, amúgyis mindig talpra esnek. David beül az érte érkező kocsiba, és távozik a helyszínről. Teljesítette a feladatát, amiben nem is reménykedtek...


Kicsit hosszú lett az összefoglaló, de sejtem, hogy ezt a filmet nem fogjá(to)k annyian megnézni, mint a Love, Weddinget. Ez érthető is.
De azért pár dolgot még a filmről. Először is: Kellan irtózatosan jó benne. Annyi arcát láthatjuk ezúttal is, annyiszor játszik szerepet a szerepen belül is, hogy emiatt élmény végignézni a filmet. Nagyon tudja, hogyan kell jó akciót csinálni, és jól ábrázol verekedést, szexjelenetet, kedvességet, vagányságot, odafigyelést. Karaktere is szerethető figura. Szintén jó karakter Logané (mint már írtam Samuel L. Jackson alakításában), Milla (Katia Winter) és Kaden (Johnny Messner) is. Nagyon komolyan felépítették ezt a világot, félelmetesen hihetően, tetszett, ahogyan minden meccs előtt egy meghatározott képi és hangi világa volt az átvezetésnek. A film épp az olyanoknak volt kitalálva, mint én: akik nem is sejtik, hogy valami van a háttérben. Persze az kiderül a filmből, hogy üldözi az FBI a társaságot, de én a legutolsó pillanatig nem gondoltam, hogy David beépített ember. A baj az, hogy a film első 75 percéből nagy sok idő öncélú vérengzéssel és ennek részletes ábrázolásáról szól, és bár az utolsó 15 perc nagyon sokat dob rajta, úgy összességében sajnos a véres meccsek határozzák meg az egész hangulatvilágát, ami miatt én nem szívesen nézném újra.

De tagadhatatlan: Kellan megmutathatta magát akcióhősként, és méltó módon meg is tette, már csak abban kell reménykedni, hogy lesznek olyan fontos poziícióban lévő filmesek, akikhez eljut a film, és láthatjuk még Kellant további, ám kissé kevéssé véres akciófilmekben is.

Képek és még párezer screenshot a KLO galériájából

2011. október 20., csütörtök

Fotótár

Ígértem múltkor, hogy ha kijönnek az új stillek jó minőségben, akkor beteszem őket is ide. Nos, kijöttek, ők azok. :)





Aztán az Aim High premierjéről van pár dögös képünk Jacksonról:



Kellannel pedig egy still illetve egy háttérképként is beállítható karakterposzter jelent meg a Halhatatlanokból. Ha háttérképként szeretnéd a képet, a forrásnál megtalálod az eredeti méretűt is! Mindjárt itt a mozikban a film!! :)