2010. október 11., hétfő

Robsten

Azt hiszem, lassan eljött az idő, hogy már nem képesek tagadni. Talán már nem is akarják.
Ami engem illet, azonban nagyon nagy felháborodással nézem az olyan paparazzi képeket, amikor már nagyon durván bemásznak a magánszférájukba. Hírek után keresgélve láttam olyat, amin vacsiznának (ablakon keresztüli fotó), amin a házuk van (légifelvétel), és amikor autóba fényképeznek be utánuk. Általában én magam érzem rosszul magam, pedig én csak rátalálok egy képre, amit nem én csináltam, ami nélkül meglennék, és még belegondolni sem merek, mennyire gáz lehet ez így.
Mégis. Az egyik most hétvégin olyan igazán felszabadultan nevetnek, és ez az egyetlen oka, hogy beteszem azt ide. Mert olyan jó látni őket együtt, nevetve, felszabadultan.


7 megjegyzés:

  1. Ancsi, egyetértek, tényleg borzalmasan belemásznak szegények életébe. Minden részébe. De jó látni, hogy ilyen felszabadultak tudnak lenni :)
    De hát sajna paparazzik mindig lesznek. És azt hiszem ez Amerikában megint csak sokkal nagyobb lábon mozog. Persze nem tudom, hogy milyen pénzek mozoghatnak egy-egy ilyen képért. De nem hiszem, hogy túl sok, mert akkor talán nem engednék ennyire hamar szétterjedni őket a neten. Persze aztán ki tudja. Egész más arra az "adat"politika.
    Amúgy milyen fórumokon / forrásokon találsz rá ilyen képekre? Mármint étterembe ablakon keresztül, mert házukról légi fotó?? Mert autós követős, taxis "zaklatós" azt akad akármerre, de ilyeneket még nem láttam...

    VálaszTörlés
  2. Sima hírek között, gondolom ezek vmi kinti pletykaoldalak. Itt van egy: http://tv.rightcelebrity.com/?p=5282, ennek a galériájában vannak a légifotósok, http://www.dailymail.co.uk/tvshowbiz/article-1319630/Kristen-Stewart-usual-scowling-self-night-Robert-Pattinson.html?ito=feeds-newsxml, itt meg a vacsisok. Ezekre meg nem nehéz ráakadni a Google hírek között. De nagyon gáz. :S

    VálaszTörlés
  3. Huu, hát ezek tényleg elég durvák. De talán ha nem elég a kép, a kommentek alatta még sokkolóak is... A légi felvételnél "fanmade photo"... Oké, hogy Los Angelesről van szó, de kétlem, hogy mindenkinek kis repülője vagy magánhelikoptere van....
    A vacsizósnál, meg kivették a 15-ből azt a 2 képet, ahol (szerintem egyiken tüsszent) a másikon meg furán néz Robra. És akkor már tuti mérges és ideges... Később meg a kombinálás ezerrel: "tuti azért mert folyton lopott a tányérjából"... Hát köszönjük cikkszerkesztők (??) ... bár kétlem:S
    Köszi Ancsi, hogy elküldtek őket! Most megyek kicsit lehiggadni! Az emberi ostobaság mindig felidegesít!

    VálaszTörlés
  4. Ja, ha tudom, hogy ilyen hatással van Rád, akkor nem írom be a linkeket ;)
    A szövegeket amúgy én ezeknél el sem olvasom.
    És tartózkodni fogok ilyen képek beszúrásától, épp a fentiek okán, de úgy örültem a jókedvűen vigyorgósaknak, hogy ez volt az egyetlen ok, amiért azt az egyet beszúrtam.

    VálaszTörlés
  5. Jaj Ancsi, nehogy emiatt rosszul érezd Magad!! Edzettek az idegeim! :) Alapvetően általában ráharapok minden képre, ami Robsten valamely szereplőjét ábrázolja. Nagyon sajnálom őket, és rossz látni, amikor ordít róluk, mennyire zavarja őket az egész!! De ami mégis igazán felháborít, az a valótlanságok áradata, amivel a képeket egyes oldalak tálalják. Olyan képet kiragadni, amin megbotlik és akkor tuti részeg és társai... Vagy Ashley és az egyik Jonas esete is szép példa erre... (Már várom a hírt, hogy Ashley terhes!) Nem elég, hogy aki írja egy ostoba, de a közönségtől is azt várja, hogy ezt beegye? És nyilván, aki nem követi az eseményeket, csak egy ilyenbe beleszalad, annak ez marad meg. És ez az, ami igazából felháborít! De a magyar médiában szétnézve is bőven lenne erre példa...

    VálaszTörlés
  6. Bocsánat a non-stop hosszú bejegyzésekért! Igyekszem viselkedni és kevésbé kirohanni :D És kevésbé markánsan megfogalmazni a véleményem! :) :$

    VálaszTörlés
  7. Nehogy visszafogd magad :)
    Örülünk, ha van vélemény, és nem gondolnám, hogy baj, ha hosszú :))

    VálaszTörlés