2010. október 6., szerda

100Monkeys interjú

Nemrégiben a Flutter Zine internetes magazin egy rövid, ám annál érdekesebb összeállítást és egy rövid interjút készített a 100Monkeys-ról, amelyet (nagyjából) lefordítottam, és sok szeretettel ajánlom, nem csak a rajongóknak, de azoknak is, akik számára Jackson ezen oldala eddig ismeretlen volt. Íme:

Ha valami igazi kikapcsolódásra vágysz és meg szeretnél hallgatni egy igazán klassz koncertet, akkor nézz szét, mikor jár a környékeden a 100Monkeys zenekar. Ha pedig épp nem járnak arra, akkor pedig hallgasd a zenéjüket, és minden bizonnyal jól fogod érezni magad.
Ben Johnson, Jackson Rathbone, Ben Graupner, Jerad Anderson és Uncle Larry alkotják ezt a különös bandát, a 100Monkeys-t.
Ez az öt srác egyenként is nagyon tehetséges, de ha összefognak, akkor valami igazán különlegeset képesek létrehozni. A többi zenekarral ellentétben, akikről korábban hallhattál, a 100Monkeys valami egészen egyedülálló módon adja át a történeteket a zene segítségével. Amikor pedig színpadon állnak, hihetetlen energiát adnak bele, és a tömeg mindig jól szórakozik. Ha pedig még nem láttad őket színpadon, akkor pedig feltétlenül szerezd be új DVD-jüket, amit ebben a hónapban adnak ki Live and Kicking Pt. 2. címen.

Itt a DVD-jük teaser-e, érdemes megnézni, milyen Jackson virgonc oldala ;)







Hogyan alakult meg a 100Monkeys?
A 100Monkeys akkor jött létre, amikor egy hollywood-i nappaliban Ben Johnson, Ben Graupner és Jackson létrehozták a Monster Delux-ot. Jared és Uncle Larry az ezt követő hónapokban csatlakoztak, amikor beköltöztünk első próbatermünkbe a 24k Lounge-ba.

Honnan jött a név?
Jackson és Graupner már akkor is ezt a nevet használták, amikor felvették az anyagokat. A Monster Delux feloszlása utána a 100Monkeys lett a banda hivatalos neve.

Mi ihleti meg a zenéteket?
Minden és bármi. Zenénk alapelemei a sátán, a piálás és a nők, akik megcsalnak és meglopnak.

Kérlek mesélj arról, hogyan zajlik nálatok a zeneírás folyamata, mindannyian együtt írtok csapatban?
Nagyon sokféleképpen állunk neki a daloknak. Néha napokon át csak improvizálgatunk, és akkor olyan részletek állnak össze, mint amelyekből a Wasteland Too és a Future Radio is állnak. Máskor pedig egy ember megírja az egész számot, elhozza a bandának, mi pedig kiegészítjük, mint tettük azt az LDF-fel is.

Az új lemezetek a Live and Kickin’ nyáron jelent meg, közben turnéztok, és januárban jön is a következő stúdióalbum. És ha jól tudom, legtöbben közületek, – ha nem mindenki – más projektekben is részt vesz, honnan van időtök ennyi mindenre?
Hát, nem alszunk túl sokat. Nem akarunk. Végtelen mennyiségű energiát nyerünk a rajongóink támogatásából.

Együtt utazgatni városról városra egészen biztosan nagyon izgalmas, biztos van pár kalandos történetetek. Mesélnél erről valamit?
Valóban nagyon sok van. A legérdekesebb dolgok utazás közben történnek. Mikor meghibásodik az autó vagy az utánfutó, az időjárás is sokszor keresztbetesz és annyiféle emberrel találkozni – jókkal, rosszakkal. Nézzétek meg a 100Monkeys Venture-t. A fantasztikus fiatal író, Brady Bell elkísért minket egyik legutóbbi turnénkra, és leírt mindent, és feltettük a 100Monkeys.com-ra. (Az írás magyar fordítása megtalálható a magyar 100Monkeys oldalon, itt)

Ami igazán nagyszerű, hogy jótékonykodással is foglalkoztok. Mesélj kérlek a Spencer Bell emlékkoncertről, és arról, hogy hogyan kapcsolódtatok be ebbe a jótékonysági akcióba?
Spencer Bell, Brady bátyja rendkívül termékeny művész (író, költő, zenész) volt, aki a ráknak egy nagyon ritka válfajában hunyt el. Az emlékkoncert az ő életének és munkásságának elismerése céljából szerveződött. Ha kíváncsi vagy rá, és még nem hallottad Spencer zenéjét, akkor a www.spencerbellmemorial.com utánanézhetsz.

Épp a következő lemezetek stúdiómunkálatain dolgoztok. Mesélj egy kicsit arról, mit várhatunk tőletek?
Az új albumot november elején fogjuk bejelenteni, szóval legyetek résen! Nagyon sok más project is folyamatban van, videoklipek, kislemezek, webes közvetítések, amelyek innentől kezdve év végéig jelennek meg folyamatosan.

Ha egy másik bandával vagy zenésszel turnézhatnátok együtt, akkor kivel tennétek legszívesebben?
A Kissing Club-bal nagyon klassz volt együtt koncertezni, és reméljük, hogy tudunk még velük egyeztetni az elkövetkezendő turnék alkalmával is. És egyszer egy napon egy gigantikus turnét tervezünk a teljes Spencer Bell Legacy csapattal. Tin Tin Can, Drew and the Medicinal Pen, The Stevedores és még sokan mások.

2 megjegyzés: