2010. november 4., csütörtök

Kellan 17 Question interjú

Végre találtam egy olyan interjút ami nem a Twilight sorozathoz köthető, vagy bármely filmhez. Ez csak Kellan. Remélem tetszeni fog, sok újdonságot tudhatunk meg Kellanról és mind ez vegyítve humorral, ahogy már megszokhattuk.










Mikor csattant el az első csók?

Fiatal voltam, igazából, huh.. talán harmadikos vagy negyedik osztályos lehettem. Volt ez az „Őszinteség vagy Bátorság” és voltunk páran srácok és két lány is velünk volt.  A lányok feltettek egy kis ajakbalzsamot -  én a megszállottja voltam ennek - aminek olyan íze volt mint a csokoládénak,  a karamellnek és az  epernek. ( Ettől elállt a lélegzetem!)

Ki az a híresség akit szívesen „bezúznál” ?

Szerencsés ez a Justin Timberlake, ott van neki Jessica Biel.  Azt hiszem csak vele lógni is már nagyon menő lehet.


Mi az a női trend, ami teljesen összezavar?

Farmer, egyrészes szoknyával. Ha az egy szoknya, akkor hord is úgy; elő a lábakkal. 

Milyen olyan csajos dolgod van, amit titokban szeretsz?

Hát igazán szeretem a ; Trisztán és Izolda-t és a Vágy és Vezeklést!

Tv-s bűnös élvezetek ?

Judge Judy! (sorozat amcsiban.) A megszállottja vagyok. Minden reggel felkelek, hopp a zuhanyzóba, tv-t bekapcs  és közben megfordítom a tévémet hogy láthassam zuhanyzás  közben.  Erre bátyám kopogtat az ajtón „ Még mindig a zuhany alatt vagy ?” én meg kb „ Igen, igen, ez jó.” 

Ki alakítana téged egy rólad szóló filmben?

Imádom azokat a kölyköket a Zack és Cody életéből. Emlékszem amikor  kicsik voltak, úgy tűnt élvezték és jól szórakoztak  gyerekként. És ez az ahogy én is felnőttem és ahogy igyekeztem felnőni. Szóval szerintem ők lennének azok.

Mi számodra az álom munka?

Szeretnék repülni egy sugárhajtású repülővel. Szeretnék csak fent lenni és csak menni. Vagy szívesen lennék víz alatti kármentő. Mindig is lenyűgözött a Bermuda háromszög és az Atlantisz. Emellett a kémiát is szeretem.  Szóval ezért  jött találomra is a színészet.

Ha valakivel helyet cserélhetnél a világban egy napra, ki lenne az?

Valószínűleg George W. Bush-al  cserélnék, de csak azért mert az 51-es körzet tele van bosszantó kisállatokkal. Én szeretnék tudni minden titokról, egyszerűen tudnom kell mindenről. Még  ha majd egy barátnőm meg is csal, akkor is megfogom találni a módját hogy  kiadják azt az információt.

Ki áll hozzád a legközelebb a családodban?

A 26 éves bátyám, Brandon. Legjobb barátok vagyunk.  Amikor fiatalabbak voltunk, elkobozták a telefonját  erre ő „Kellan, add a tiédet!” és én éjfélkor surrantam ki a folyosón hozzá. Kihasznált engem, de változtak a dolgok amikor idősebb lettem. Ő volt a vezető én meg az újonc.  Aztán azt mondta „ Kellan, most már menő vagy, gyerünk lógjunk”. Elhozta nekem a bulikat és így lettem én a fiatalabbik menő Lutz!

Melyik a kedvenc honlapod?

Addictinggames.com! Szeretem mert  tele van egyszerű játékokkal és menőbbnek érzed magad ha kipörgeted őket. Én inkább stratégiai vagyok. Szeretem a kommandós & meghódítós játékokat.

Mi az a gyorskaja ami nélkül nem tudnál élni?

Sonic. Őrület hogy nincs egy darab sem LA-ben. Megyek vissza Arizonába és az lesz az első dolgom ha leszállt a gép hogy megyek a Sonic-ba.

Mi a legrosszabb szokásod?

Fogadás. Mindenre fogadok. Mármint még soha nem vásároltam kaparós sorsjegyet vagy ilyesmit. Ez olyasmi mit pl.: „Fogadjunk hogy én tovább bírom pörgetni a székemet”. Szeretek nyerni. Viszont akkor sem vagyok dühös ha nem nyerek, viszont abban nincs semmi szórakoztató.

Mi az az utolsó szám amit meghallgattál az ipodod-on?

Nem tudom ki énekli ezt, de én nem fogom elénekelni. 

Mit vásároltál legutoljára?

Egy ezer dollár értékű ruhát, ami nevetséges. Elmentem vásárolni a minap, és csak úgy kaptam egy  új Samsung Instinct telefont. Azt hiszem, ez leveri az iPhone-t. Tudtam, hogy jövök New York-ba és állandóan megszívom az aluljárókkal, de ezen van GPS. Szóval gondoltam, előkapom a telefonom. Egyébként még mindig eltévedek, de ez vicces.

Miről álmodtál múlt éjszaka?

Néztem este a „Világ Legvadabb Rendőrségi Kergetőzések”-et és azt álmodtam hogy terveztem egy kütyüt, egy zsaru stoppert. Szóval csak eltüntettem az utamból a rendőr autókat.

Mennyi pénz van most a pénztárcádban?

Igazából egy csomó pénz van nálam.  Van egy szobatársam aki bérleti díjat fizet, és most itt van nálam az összes bérleti díj. Elhoztam magammal mert nem szeretem bankba tartani a pénzem, mert sosem találom meg utána hogy hova tettem be. Szóval most itt vagyok egy nagy rakás százassal.

Egészítsd ki a mondatot:  Amikor 17 éves voltam……..

Bajba kerültünk az idősebb bátyámmal.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése