2010. november 21., vasárnap

Interjú egy vámpírral

Kezdeném azzal, hogy istibizi nem a Twinformkönyvtár legutóbbi cikkéből loptam a hihetetlenül kreatív címet, hanem ez az eredeti cikk címe. Lehet ellenőrizni ;) 
A cikkben szó van arról, hogyan is került Peter az Alkonyat stábjába, az Alkonyat-rajongás terjedéséről, Peter karitatív tevékenységeiről, de szóbakerül a Jackie nővér témája és a jövőbeli tervek is. A végén pedig egy gyors kérdezz-felelek is kiegészíti az addigiakat.
Jó szórakozást! :)

2010. augusztus 6.
Fredericksburg

Peter Facinelli még csak nem is hallott az Alkonyat könyvekről, amikor az ügynöke felhívta a figyelmét egy vámpír filmre való meghallgatásra.
– Nemet mondtam. Azt hittem, valami B vagy C kategóriás horrorról van szó – mondja Facinelli, akinek aztán az ügynöke gyorsan küldött egy példányt Stephenie Meyer népszerű sorozatának első kötetéből.
– Nem tudtam letenni – folytatja Facinelli, aki egy éjszaka alatt kiolvasta a könyvet. – Egyfajta visszatérés ez a vámpírlegendák gyökereihez, érzékiségről szólt, és szerelemről. Szó nem volt vacak horrorról.

Nem, sőt. Az Alkonyat sorozat első három filmje világszerte 1,7 milliárd dollárt kaszált, és olyan rajongói bázist hozott létre, akik közül a legelvetemültebbek akár napokig képesek az utcán sátrazni, hogy jegyet szerezzenek a premierre vagy tetőtől talpig Alkonyatos cuccokba öltöznek.
Peter Facinelli pedig megkapta Dr. Carlisle Cullen szerepét, aki a vegetáriánus vámpírcsalád – állatokkal táplálkoznak, nem emberekkel – jóindulatú családfője, és ő az, aki örökbe fogadta Edwardot, akit a széles körben elismert sztár, Robert Pattinson alakít.

Peter Facinelli holnap a Spotsylvania Towne Centre-ben találkozik rajongóival egy adománygyűjtő akció keretein belül, ahol az Alex’s Lemonade Stand Foundation javára gyűjt adományokat. Az alapítvány gyermekrák kutatást és gyógyítást támogat.
Mióta 2008-ban megjelent az első film, Facinelli kiveszi a részét a nyilvános szereplésekből, és ezek legtöbbje valamilyen jótékonysági akció. Ez a mostani – amelyet egy olyan szülőpár hozott létre, akik rákban veszítették el 8 éves kislányukat – a színész kedvence, aki maga is három kislányt nevel.
– Ezek a szülők átélték ezt a borzalmas, gyilkos dolgot és valami olyat hoztak létre ennek kapcsán, amely ösztönző, és nagyon pozitív – mondja Facinelli, aki maga is ellátogatott gyerekkórházakba. – Nekem is vannak gyermekeim. De még csak elképzelni se bírom, hogy betegen, kórházban feküdjenek.

Korábbi megjelenései ezreket vonzottak, twitter-fiókját pedig több, mint 1.700.000-en követik. Mégis, Facinellit mindig igazán meglepi a tömeg.
– Mindig nagyon izgatott leszek, ha ötnél többen eljönnek – mondja. – Ez számomra igen hízelgő.

Kattolj a folytatásért!


A RAJONGÓTÁBOR ROBBANÁSSZERŰ NÖVEKEDÉSE

Ma már nehéz elképzelni, de korábban nem voltak körülötte tömegek. Amikor még az első filmet forgatták Oregonban, Facinelli elmondása szerint színésztársai, Kristen Stewart és Robert Pattinson nyugodtan elmehettek vacsorázni a helyi étterembe anélkül, hogy valaki egy pillantásra méltatta volna őket.
– Akár süteményreklámot is forgathattunk volna, annyira nem érdekelt senkit, hogy ezt a filmet csináljuk – mondja. – Úgy éreztük, felelősek vagyunk azért, hogy a könyv rajongóinak jó filmet csináljunk. De valamikor a forgatás vége és a premier között robbanásszerűen megnőtt a rajongóbázis.

A sötéthajú Facinelli-t még ezután sem mindig ismerték fel nyilvános helyen. A valós életben ő egy fiatalos, 36 éves fickó, egészséges arcszínnel. Több, mint 2 óráig is eltart, amíg a sminkes átalakítja Carlisle Cullen-né, a szőke, sápadt bőrű, fehéren csillogó arcú, 350 éves vámpírrá.

Rajongói mostanra bármikor kiszúrják a tömegből a Los Angeles-i sztárt. Peter pedig örömmel osztogatja az autogramokat vagy pózol a fényképezőgép előtt, bár azért nem lelkesedik, ha megkérik, hogy tegyen úgy, mintha megharapna valakit. Az esetek többségében azonban, azt mondja, a rajongók nagyon barátságosak és támogatóak.
– Velem nagyon udvariasak – mondja – Rob Pattinsont azonban nagyon sajnálom. Ő el se tud menni sehova nyugodtan. Én nyugodtan végigmehetek egy bevásárlóközponton, és bár felismernek, nem érzem úgy, hogy az egész bolt engem bámul.

Rajongói közül sokan nagyon fiatalok, de ez nem zavarja Facinellit. Saját lányai 13, 7 illetve 3 évesek.
Legidősebb lánya maga is szereti a[z Alkonyat-] könyveket, ám mivel apukája szerepel a filmekben, nem vásárol Alkonyatos tárgyakat, mondja.

Amikor otthon van, egy focicsapat segédedzője.
– Amikor kinn vagyok a pályán, ezeket a 13 éves lányokat nem érdekli, hogy én vagyok Carlisle – mondja. – Ott én az a fickó vagyok, aki miatt köröket kell futniuk.

FILMCÉGES TERVEK

Facinelli rajongótábora nem csupán a Twi-Hard-okból áll. Másik szerepében egy mániákus orvost, Dr. Fitch „Coop” Coopert alakítja a népszerű Jackie nővér című sorozatban, Eddie Falco társaságában.
Tavaly nyáron és ősszel párhuzamosan játszotta a két szerepet. Ilyenkor 2-3 napot forgatott Vancouverben a Napfogyatkozásban, majd New York-ba repült néhány napra a Jackie nővér forgatására.
Állandó alváshiányban szenvedett, de élvezte a dolgot.
 
– Szeretem, hogy Cooper szöges ellentéte Carlisle-nak, noha ugyanaz a foglalkozásuk. Érdekes dolog eljátszani két olyan orvost, akik ennyire különböznek egymástól – mondja Facinelli. – Egyikük egy érett, apa típus, aki sziklaszilárd támasza családjának. Coop pedig éretlen, és úgy rohangál fel-alá, mintha megivott volna 5 RedBullt. Nekem pedig hihetetlen energiáimba került, hogy folyton váltsak a kettő között.

Facinelli a kamerák kereszttüzén kívül is nagyon elfoglalt. Írt a Hallmark mozicsatornának egy filmet, Mulligan címmel, amit majd jövőre vetítenek. A film főszerepét felesége Jenny Garth játssza, aki 10 éven keresztül játszotta Kelly Taylor szerepét a Beverly Hills 90210-ben.
Ezen a héten Rhode Island-en volt, ahol egy szintén általa írt filmet, a Loosies-t forgatta. A film egy New York-i zsebtolvajról szól, akinek hirtelen meg kell tanulnia, hogyan váljon apává. A filmben olyanokkal játszik, mint Joe Pantoliano (The Sopranos, Mátrix), Jaimie Alexander (Kyle XY), Michael Madsen (Reservoir Dogs, Donnie Brasco) és Vincent Gallo (Buffalo ’66)
– Ők annyira tehetségesek. Nagyon szerencsés vagyok, hogy együtt dolgozhatok velük. – mondja Facinelli, aki forgalmazót keres a filmnek, amelynek már az utómunkálatai folynak.
Azt mondja, nagyon nagy öröm számára látni, amint a színészek életre hívják azt, amit ő írt, és reméli, hogy más filmekkel folytathatja a filmgyártást.
– Amikor az ember ír és alkot – és eljön az idő, amikor már rendezni is szeretne – megteremti ezeket a világokat. Rajta van a kezed nyoma. – mondja. – Olyan, mintha az edzője lennél egy baseball csapatnak és nem csak egy játékos.

Kérdezz-felelek

1. Vércsoportod? A [Rh-]negatív

2. Melyik az eddigi kedvenc Alkonyat-filmed? Az Eclipse. Imádom, hogy olyan sok akció van benne. Igazából az Alkonyat vámpírokat mutatta be, az Újhold pedig a vérfarkasokat. Az Eclipse-ben a két csapat összefog. Az Eclipse igazából közel hozza egymáshoz ezeket a világokat. Továbbá, hogy Carlisle is feltűri az inge ujját és részt vesz a piszkos munkában, ez is nagyon tetszett nekem.

3. Team Edward vagy Team Jacob? Team Edward.

4. Mi a kedvenc gyorskajád? Pizza.

5. Rossz szokásod? Rágom a körmöm.

6. Használsz fogselymet? Általában igen, vagy legalábbis szeretnék.

7. Első koncerted? Carlisle-ként Beethoven. Peter-ként Jeff Buckley. Soha nem láttam hozzá hasonlót, mindenki el volt ragadtatva tőle.

8. Kedvenc nyaralás? Cabo San Lucas Mexikóban, és Kona Hawaii-n.

9. World Series vagy Super Bowl? World Series (Yankees szurkoló vagyok)

10. Macska vagy kutya? Macska.

11. Balkezes vagy jobbkezes vagy? Jobbkezes.

12. Coke vagy Pepsi? Coke.

13. Nem érzed magad bűnösnek amiatt, hogy ezek a filmek a fiatal nők egy generációjának azt sugallják, hogy az ideális férfi halhatatlan, reménytelenül jóképű, udvarias, érdeklődik a 19. századi angol romantikus költészet iránt és Volvo-val jár? Nem, mert ez legalább ad valamit a srácoknak, amire törekedhetnek. Ha ezeknek már egy része megvan bennük, vagy van saját Volvo-juk, akkor már jó úton járnak. 

1 megjegyzés:

  1. Hát részben olasz, mi lenne a kedvenc kajája? :D

    Köszi a fordítást!! Jó kis cikk!! Pláne a végén az utolsó kérdés!! "Ha már van saját Volvo-juk, akkor már jó úton járnak!" :D :D
    De azért tényleg vicces lehet a 2-3 nap Carlisle, és 2-3 nap Coop!! De így legalább egyértelmű, hogy Carlisle-nak parókája van!! (Sosem tudom, hogy a filmben kinek saját haja és kinek nem... )

    Köszi a cikket :)

    VálaszTörlés