2011. október 8., szombat

Robert Pattinson kedvenc zenéi

Pár héttel ezelőtt az US Weekly arról számolt be, hogy az Alkonyat sztárja, Robert Pattinson végre egy teljes saját szóló lemezen kezd el dolgozni. Robert ügynöke aztán azonnal cáfolta a pletykákat [amelyről itt is írtunk], ezzel számtalan rajongó álmai dőltek romba, akik kívülről tudják az első Alkonyat-filmzenei albumon szereplő mindkét Pattinson-dal szövegét. 

Pattinson azonban azt mondta, ő szívesen foglalkozna zenével. Így beszélt erről 2010-ben a The Sun magazinnak:
- Éveken keresztül nem zenélhettem, miközben az összes barátom lemezt vesz fel, ami nagyon bosszant, de nem tudok egyszerre két dologgal foglalkozni. 

Barátnőjéhez, Kristen Stewarthoz hasonlóan, Robert sem rajong az ötletért, hogy zenéjét tömegek előtt mutassa be, legalábbis, amíg az Alkonyat-őrület ilyen hatalmas erejű. Egyszer így fogalmazott:
- Ha van egy mikrofon egy kis bárban, akkor nem kell kétszer mondani [hogy fellépjek], akár abban a pillanatban. Meg is tettem már ezt párszor Los Angelesben, de valaki felvette, feltette Internetre, és ettől elment a kedvem. Erre semmi szükségem. Várok, amíg lecsillapodik ez az őrület, ami engem körülvesz, és majd azután zenélek újra.



Addig pedig íme néhány Mr. Pattinson kedvenc számai közül:

Pattinson ezt a számot is felírta, amikor a kedvenc számainak ITunes listáját kérték tőle pár éve, ezzel a kiegészítéssel: - Mindig is úgy gondoltam, közel áll hozzám ennek a számnak a szövege, bár nem igazán tudom, mit is énekelnek. Szeretem, ahogy az énekesük artikulál minden egyes számukban. Igazából ők az egyetlen modern együttes, úgyhogy a rajongójuknak mondanám magamat.
Rob talán átgondolta volna, amit nyilatkozatában a dalszöveggel kapcsolatban mondott, ha kicsit figyelmesebben meghallgatta volna a szöveget, mivel az együttes a merevedési zavarról énekel benne. Igen, tényleg.

Amikor az olasz Glamour megkérte, hogy idézzen kedvenc verséből vagy számából, Pattinson a C.R.E.A.M. első sorát idézte. Állítása szerint a Wu-Tang Clan fontos szerepet játszott rap-karrierjének inspirálásában, amelyről soha nem tudtunk meg részleteket.
- Szerintem [RZA] zseni. Ami azt illeti, úgy gondolom, a Wu-Tang Clan volt életemben a legeredetibb banda. Legalábbis a mi generációnk számára.

Rob az ír énekes-dalszerző Van Morrisonnal kapcsolatban is kifejtette csodálatát, 2008-ban még azt is bevallotta, hogy az énekes egyik élő koncertjén megríkatta őt:
- Nemrégiben elmentem, hogy megnézzem őt, ahol [az 1968 kedvenc kultalbumát] az Astral Weeks-et mutatta be. Egész este bőgtem, igazán nagy rajongója vagyok Van Morrissonnak. 

A számokat meghallgathatjátok a linkekre kattintva, vagy a FORRÁS-ban beágyazott videókban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése