2011. február 13., vasárnap

Jackson poszt

Napok óta várok már valami jó kis Jackson-os anyagra, szóval nem azért van hanyagolva, mert valami gondom van vele, hanem mert nagy csend van körülötte. Persze azt olvasom, hogy Jackson-t (meg amúgy Robert-et is ám!) arany málna díjra jelölték mint legrosszabb férfi mellékszereplő, Az utolsó léghajlító és a Napfogyatkozás kapcsán is, amit ugyan nem értek, de hát ez már csak egy ilyen szubjektív műfaj. 
Aztán olyan infót is találtam, mely szerint az MTV-n február végén-március elején indul egy műsor, amelyben egyes sztárok kamaszkoráról láthatunk/hallhatunk részleteket, 'When I was 17' címmel, és ennek egyik epizódjában Jackson-ról is megtudhatunk - várhatóan - izgalmas történeteket is. Természetesen, ha ezekről lesz bővebb infó, akkor azt megosztom Veletek is.

Mára azonban úgy igazán csak egy videót hoztam, aminek képi anyaga Jackson őszi, Triox-os fotózásának képeiből van összeállítva, hangilag pedig a 100Monkeys Smoke című számát hallhatjuk mögötte, Jackson borzongatóan mély hangjával. Ezzel kívánok most nektek kellemes vasárnap estét! :)

2 megjegyzés:

  1. Hát azt hiszem akkor figyelni fogom az MTV-t, az aranymálna jelölésekre pedig nem mondok semmit... :)

    VálaszTörlés
  2. Természetesen jelzem majd, mikor kell figyelni :)
    Az aranymálnát meg én se véletlenül nem firtattam...

    VálaszTörlés