2011. február 5., szombat

Folyamatban: Vizet az elefántnak

Ezzel a filmmel kapcsolatban egy újságcikkünk van, amelyben a két főszereplő, Reese Witherspoon és Robert Pattinson mesél a filmmel kapcsolatban, és egy vadiúj, a korábbiaknál még dögösebb plakát is kijött a filmmel kapcsolatban.

A Century City-ben hihetetlenül nagynak tűnik a Fox [filmstúdió] kirakodása: mindenféle bohócokat láthatunk: fehérre festett arcúakat, szomorúakat, csavargókat, akiket artisták, törpe zsaruk, zebrák, gólyalábas emberek vesznek körül, akik mögött egy higgadtan cammogó elefántot láthatunk, akit korabeli ruhákba öltöztetett statiszták követnek egy utcai jelentben. Az elefánt hátán Marlena, az 1930-as évek cirkuszkirálynőjének éteri alakja foglal helyet, akit, ha közelebbről megnézünk, láthatjuk, hogy Reese Witherspoon alakít, Sara Gruen világválság idején játszódó könyvének nagy költségvetésű filmadaptációjában, amely a fiatal állatorvosról szól, aki elszökik a hatalmas csillaggal.

– Marlena igazán érdekes lány – mondja lelkesen Witherspoon, amikor leszáll az elefántról. – Gyermekként elhagyták szülei, maga talált rá az útra, melyet bejárt a 20-as évek Amerikájában, amely a nagy világválsághoz vezetett, és amikor mi meglátjuk ebben a filmben, már a válság kellős közepében járnak. Így aztán minden bizonnyal van némi túlélési ösztöne.

Hozzámegy a cirkuszigazgatóhoz (Christoph Waltz), aki „egy nagyon sötét, rosszindulatú” karakter, mondja a színésznő, így aztán Marlena figyelme a Pattinson által alakított állatorvos egyetemista, Jacob felé fordul.
– Jacob épp lediplomázik, amikor elveszti szüleit egy autóbalesetben. – magyarázza az Alkonyat sztárja. Néhány hónap alatt az egész addigi élete megsemmisül. Így aztán felszáll egy vonatra – egy régi vonatra – hogy munkát keressen. Így talál rá végül a cirkuszra. Meglátja Marlenát, úgy rémlik a legelső napján, és ez a fő indoka, amiért maradni szeretne, és részévé szeretne válni ennek a világnak. 

A kép innen származik

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése