2011. november 19., szombat

Jackson a legkedvesebb Alkonyathoz fűződő pillanatáról

Cikk a The Hollywood Reporter oldaláról:

Bár az utolsó könyvből készített film első fele most került a mozikba, már a 2. részt is leforgatták, a hatalmas népszerűségnek örvendő sorozat stáb tagjai még sokszor találkozhatnak, mielőtt örökre búcsút mondanak karaktereiknek. 
Jackson Rathbone-nal a The Hollywood Reporter a színész életét megváltoztató időszakról beszélgetett, hogy színészként milyen emlékeket őriz a sorozattal kapcsolatban.


- Azt hiszem, egyik legkedvesebb emlékem - ilyenből rengeteg van - az, amikor visszamentünk az Újhold forgatására - mondta Jackson még egy nyári interjú során - Néhány hónap telt el [azóta, hogy utoljára találkoztunk], és amikor mindannyian visszatértünk, az volt az első dolgunk, hogy elmentünk Peter Facinelli szállására, aki raviolit főzött nekünk, és olyan volt, mint egy családi vacsora. Egy családi összejövetel.

Rathbone visszaemlékezett arra a zűrzavarra, amely az Alkonyat 2008-as megjelenését követően támadt körülötte és az egész stáb körül, és csak akkor nyugodott meg, amikor rájött, hogy színésztársait nem változtatta meg a káosz.
- Amikor találkoztam a többiekkel, és újra láttam őket, és láttam, hogy mindenki olyan jól kezeli a dolgot, és továbbra is szilárdan, két lábbal állnak a földön - egyszerűen annyira jó volt látni, hogy semmi sem változott. - mondta. - Izgatottan várom a végső családi összejövetelünket, nagyra becsülöm és hálás vagyok azért, amiért egy ilyen csodálatos stábbal dolgozhattam együtt. Szeretem őket, és mindenben mellettük állok.

Rathbone az utolsó forgatási nap estéjére is visszaemlékezett - természetesen a tőle megszokott szarkasztikus humorral:
- Tüzijáték volt, ágyúdörgés és petárdák - mondta viccelődve - igazából nagyon nyugodtan fogtuk magunkat Peter Facinellivel, Elisabeth Reaserrel, Ashley Greennel és Kellan Lutz-cal, és elmentünk meginni egy-két pohár italt. Csak ültünk Ashley Green szobájában és hallgattuk a Mumford and Sons új lemezét, ezáltal is felelevenítve az elmúlt évek emlékeit.

***
Közben találtam egy másik, hosszabb Jackson interjút is, idővel majd azt is mindenképp szeretném lefordítani :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése