2011. június 17., péntek

Hétvégi apróságok

No, a srácok felé már megint nem történnek egetrengető/világmegváltó dolgok, de azért egy-két apróságot összegyőjtöttem:

Kellan New Yorkban forgatja a 'Syrup' című filmet, amelyről már írtam korábban is, és Kellan a Twinform cikke szerint a történetben Shiloh Fernandez főnökét fogja alakítani, azt a fickót, aki le akarja nyúlni a srác ötletét.
Személy szerint kifejezetten örülök, hogy Kellan egy ilyen genya kevésbé szimpatikus szerepben lesz látható, már a Meskadában is szerettem, hogy nem "jófiút" alakít!
És bár nem szeretem a rajongókkal készült fotókat, de egyet most beszúrok, csak azért, mert Kellan itt Syrup-szerelésben látható, tehát valamiféle következtetést levonhatunk, vagy hangulatot átérezhetünk:


Jackson Aim High című sorozata, amely minden jel (vagyis Jackson twittere és az ott látható EW scan)  szerint a websorozat augusztus 1-jén debütál. A filmből, amelynek a posztere és az FB oldala épp a héten jelent meg, most két still is előkerült, melyeket az Entertainment Weeklyben láthattak először hivatalosan a kedves érdeklődők. Íme a két sztill, és az újságscan:



 Peterrel egy videót teszek be, amelyben - már megint - a Hajnalhasadás esküvőjéről és arról kérdezték, hogyan fogja kibírni az Alkonyat világa nélkül:


- Beszéljünk az esküvőről! Mesélj nekünk a Hajnalhasadás nagyszabású esküvőjéről, amely során Edward feleségül veszi Bellát!
- Nos, az esküvői ruha gyönyörű.
- Ki tervezte? Tudni szeretnénk.
- Nem tudom. Fogalmam sincs. Azt tudom, hogy a forgatási díszlet csodálatos volt, az esküvő és szép volt, bár esett, úgyhogy ez nekünk, színészeknek nem jött túl jól, mivel a vastag sárban kellett mászkálnunk. [...] De ti ebből semmit nem fogtok látni, a mozi varázsa miatt. Egyrészt mert mindent letakartak, másrészt pedig számítógépes trükkökkel el fogják tűnteni az eső nyomait, úgyhogy a nézők egy csodálatos esküvőt fognak látni, ahogyan annak lennie kell.
- Tudom, hogy nagyon jó érzés egy ilyen nagyszabású sorozatban részt venni, de várod már mindazt, ami majd most következik számodra?
- Igen, várom, persze. Többet tudok írni, jobban részt tudok venni a produceri feladatokban, írtam egy filmet, amelynek 'Loosies' a címe, épp most szerződtünk le Paul McDonalddal, ő írja a film zenéjét, és nagyon izgatott vagyok, mert most már a munkálatok végső szakaszában járunk. 
- Az American Idol Paul McDonaldról van szó, ugye?
- Igen, úgy van.
- Gratulálunk mindenhez, és jó volt látni!

Forrás

És végül Rob egy röpke pillanat erejéig: a kintiek már előrendelhetik a DVD-jüket (röpke 21 dollárért), amelynek ilyen a borítója:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése