2011. augusztus 13., szombat

Kellan a megfélemlítés ellen

Az OK magazin cikkében a gyerek-Kellan lelkivilágáról, és készülő női divatsorozatáról is olvashatunk:

Kellan arról mesélt az újságíróknak, hogy gyerekként Dumbo-nak csúfolták, mert nagy fülei voltak. Így mesélt róla az OK-nak:
- Középső gyerek voltam. A bátyáim állandóan vertek. Ettől persze megerősödtem, de a fizikai bántalmazás semmi nem volt ahhoz képest, hogy... Úgy értem, persze hogy megvolt köztünk a testvéri szeretet, de mégsem mondhattam el a bátyáimnak, hogy az iskolában Dumbo-nak hívnak, mert akkor még jobban megvertek volna.

Kellan úgy érezte, édesanyával sem beszélheti ezt meg, mert neki Kellan bátyaira kellett odafigyelni, akik folyton rossz fát tettek a tűzre, az öccseivel pedig azért nem, mert ők meg fiatalabbak voltak. Hozzátette: 
- Néhány évig valóban semmi lehetőségem nem volt arra, hogy kibeszéljem magamból a gondjaimat, aztán szert tettem pár igazán jó barátra, akikben megbízhattam. És akkor foglalkoztam a dologgal. Kell, hogy az ember beszélni tudjon a gondjairól.

Ha az ember kibeszéli magából a nehézségeket, akkor azt is jelenti, hogy kiáll magáért. 
- Bátyáim arra mindig buzdítottak, hogy üssek vissza, ne futamodjak meg, és bár nem biztos, hogy ez volt a  legjobb tanács, amit adhattak, mégis az embernek beszélnie kell valakivel és ki kell állnia magáért. Keménynek kell lenni és lelkileg is erősnek.

És ha kíváncsiak vagytok, mit gondol most azokról, akik egykor Dumbo-nak szólították, és hogy miért nem süllyedt le az ő szintjükre, így válaszol: - Én vagyok az, aki utoljára nevet.

Valóban édes bosszú. És ami szintén nagyon édes, az Kellan divatkollekciója. 
- Az én kollekcióm nem az a csajos kollekció - mondja. - Inkább olyan kényelmes, amilyen az életem is. Kényelmes akarok lenni [mindenben]. Majd később még keménykedhetek. Meg rohangálhatok is még eleget.



Tulajdonképpen Robert Pattinson volt az, aki felvetette az ötletet, hogy tervezhetne egy saját kollekciót. Aztán Kellan hozzátette: 
- Erre ő [Rob] azt mondta, lehet, hogy neki is csinálni kellene egyet [divatkollekciót], és amikor megtudta, hogy tényleg megcsinálom, akkor meglepődött, hogy 'Valóban?' Ő is szeretne ruhákat tervezni. El is neveztük a [készülő kollekciót] "Rongyok Robtól"-nak. Ő mindig olyan hippis.

Kellan kollekciója mindenesetre most férfiaknak szól, de már most dolgozik egy női kollekción, amely jövő tavasszal jelenik majd meg. A sok mindennel foglalkozó színész elárulta, hogy minden egyes döntést maga hoz meg. 
- Minden tervet és hasonlót. Pontosan tudom, milyenek azok a kényelmes ruhák, amelyeket szeretek. Mindent én tartok kézben, mert nekem így jó.

Akárhogy is, amiatt is aggódnia kell, hogy egykori lakótársa, Ashely Green lenyúlta a ruháit, bár ez immár késő bánat. Kellan így beszél erről:
- Mindig ezt csinálja! - aztán hozzáteszi - Szerintem, ha egy csaj fiús ruhát hord, az nagyon aranyos. Például amikor [sport]mezt. Igen!


És végül pár kép Kellanről a kollekció bemutatásának alkalmából:




3 megjegyzés:

  1. nekem a kedvenc mesém a Dumbo :D :D édesen cuki a mese is..:D
    phúú asszem elkezdek gyűjteni erre a Kellan női kollekcióra.. :D :D

    köszi a fordítást :)

    VálaszTörlés
  2. :) A Kellan női kollekcióra én is kíváncsi leszek. Szeretem a sportos, kényelmes cuccokat. :))

    VálaszTörlés
  3. én is csak azokba járok.. :D szóval jöhet :D

    VálaszTörlés