2012. január 13., péntek

Peter a Loosies premierjén + interjúk az elmúlt napokból

Mint azt már sokan tudjátok, a napokban megtartották a Loosies hivatalos premierjét, amelyről még nem érkeztem betenni a fotókat, ám most pótlom őket, és kiegészítem az anyagot az elmúlt napokban készült interjúkkal. Már azokkal, amelyeket (valamennyire) kivonatoltak, vagy amiket (valamennyire) értek :)

Először is a képek:



Még több képet találtok a FacinelliLatino-n illetve az ő forrásaikban

Az elmúlt napokban az MTV két interjút is közzétett, amelyeket azonban aljas módon geoban-oltak, tehát itthon nem tudjuk megtekinteni, úgyhogy a kivonatokat tudom fordítani.

Az első anyagból megtudhatjuk, hogy ez Facinelli első saját munkája, és míg a forgatókönyvet mindössze három hét alatt írta meg Peter, addig a szélesvászonra adaptálás mindösszesen 7 évig tartott. Ebbe az időbe a rengeteg előkészület is beletartozott, amelynek az is része volt, hogy Peter megtanuljon zsebtolvajkodni.

- Egy bűvésszel dolgoztam együtt. Megpróbáltam beletanulni - mondta Facinelli az MTV News-nak, amikor megkérdeztük, hogy kért-e tanácsot igazi zsebtolvajtól, hogy még hitelesebbnek tűnjön az alakítása. - A zsebtolvajlás volt az erőssége, úgyhogy megtanította, hogyan kell órákat lenyúlni. A figyelemelterelés a lényeg. Aztán pedig a stábtagokon gyakoroltam. 

A gyakorlás pedig a filmben romantikus "egy-pillanatra-nem-figyelsz-és-máris-ellopta" jeleneteket eredményezett. Mégse izguljunk nagyon, ha meglátjuk a színészt egy zsúfolt vonaton, hisz azt mondja, nem mélyült el nagyon a zsebtolvajlás tudományában.

- Azért nagy volt a kísértés - meséli, amikor arról beszél, hogyan gyakorolt a körülötte állókon. - A metrón az embereknek teljesen nyitva van a kistáskájuk. Leülnek, benne a péntárcájuk, és közben a mobilon lógnak. Úgyhogy nagyon egyszerű lenne másodállásként zsebtolvajkodni. De illegális, és a legtöbb társadalomban elítélik.

A MyFoxNY.com videójában láthatunk egy jelenetet is a fentiek demonstrálására, ahol Peterrel beszélgetnek arról, hogy ő készítette is a filmet, amelynek ő volt a főszereplője. Petertől megtudhatjuk, hogy a film egy New Yorki zsebtolvaj történetét dolgozza fel, és azért készült a film, mert mindenképpen "otthon" szeretett volna filmet készíteni, Long Island-en élő családjához közel. Aztán a műsorvezetőnő rákérdez, hogy így, hogy ő írta, készítette és főszerepelt is a filmben, nem volt-e furcsa magát vágni, irányítani, amire Peter elmondja, hogy a rendező Michael Corrente, úgyhogy a színészi munkát ő irányította. 
Peter itt is elmondja, hogy 3 hét alatt született meg a forgatókönyv, a film viszont összesen hét évébe kerül, és arról beszél, milyen remek színészgárdát sikerült összeszedni a filmhez: szerepel ugyanis benne Michael Madsen, Joe Pantoliano, Vincent Gallo, Jamie Alexander, akit a Thor-ban is láthattunk. 
A műsorvezető utal a zsebtolvajlásra, mire Peter belemerül abba, hogy a filmben anyukája azt hiszi, hogy a Wall Street-en dolgozik, miközben zsebtolvajkodik, és mindezt azért csinálja, hogy visszafizesse édesapja tartozását a Vincent Gallo által alakított karakternek [ha jól értem]. Aztán pedig egy pár jelenetrészletet láthatunk még, majd pedig, megbeszélik, hogy a héten odakinn már néhány moziban nézhető a film. Nem szeretném beágyazni, de a jelenetek miatt talán érdemes megnézni a szóban forgó gyorsinterjús videót, amelyet ITT találhattok
A FacinelliLatino sajnos nem folytatja egyelőre a Loosies történetének elmesélését, de találtam egy másik oldalt, ahol szintén kicsit többet megtudhatunk a filmről, ha lesz időm, abból fordítok. Amúgy olvastam egy nagyon vacak kritikát is a filmről, de annyira nem érint meg, én tuti szeretném :)

Amikor az MTV pár nappal korábban is leült Peterrel beszélgetni, akkor a beszélgetés hogy-hogynem az Alkonyat felé terelődött, amelynek befejező filmjét indén novemberben láthatjuk a mozikban. Noha Peter még egyetlen jelenetet sem látott a várva várt filmből, azért örömmel osztotta meg gondolatait a hatalmas produkcióval kapcsolatosan:
- Jó, mert az 1. résznek olyan volt a hangulata, mint az Alkonyatnak, mivel váratlanul nagyon felpörögtek az események és sokkal nagyobb volt benne az intimitás - mondta. - És ez is a családról szól, mint az Alkonyat. Az Újhold a vámpírok világát mutatta be, illetve méginkább a vérfarkasokat, a Napfogyatkozás pedig azt, milyen hatalmas erőt tudnak közösen képviselni. Úgyhogy az 1. rész visszatért a gyökerekhez, ami azért valahogy jól esett. A másodikban viszont nagyon megnőtt a stáb létszáma. 

Természetesen az újak között ott van MacKenzie Foy is, aki Bella és Edward lányát, Renesmee-t alakítja. Ha pedig belegondolunk, ő Carlisle unokája. Azt viszont inkább ne kérdezzük meg Petertől, mit gondol arról, hogy 38 évesen már nagyapát alakít:
- Nem szeretek erről hosszan beszélni - mondja ugyanis kitörő nevetéssel. :)

Végül a TeenHollywood cikkében a jövő helyett a múltra tekinthetünk vissza, és megtudhatjuk, hogy Peter majdnem nem lett Alkonyat szereplő, mert túl fiatalnak találták a szerepre.
- Bementem Catherine Hardwicke-hez meghallgatásra, és minden rendben is ment, aztán mégsem kaptam meg a szerepet. Valaki másnak ajánlották fel, mivel féltek, hogy túl fiatal leszek a stáb többi tagja mellett, úgyhogy egy másik, idősebb színésszel akarták megcsinálni a filmet.
Aztán ő valahogy kiesett, úgyhogy mégis az az eredeti felállás került a képbe, ami én voltam.

2012. január 10., kedd

100 kérdés a 100 Monkeysnak, 2. rész

A tegnapi folytatásaként:

51. Melyik kézzel mosol fogat?
Jobb.
52. Melyik cipődet húzod fel először?
Én csizmát hordok.
53. Galléros ing vagy póló?
Galléros.
54. Véleményed szerint melyik évtizedben volt a legjobb divat?
Az 1920-as években.
55. Van valami testékszered?
A bal fülemet átszúrta Spencer Bell egy almával és egy szöggel... Ééés 18 és 20 éves korom között volt egy nyelv gyűrűm is.
56. Tört már el valamid?
A kisujjam. Kemény vagyok.
57. Hiszel az idegenekben?
Nem kérdés.
58. Hiszel a szellemekben?
Bizonyos értelemben... a hatodik érzékben igen.
59. Hogyan fogalmaznád meg, milyen íze van a tojásnak?
Kell hozzá só és bors.
60. Ha most rendelnél egy pizzát, mit tetetnél rá?
Pepperonit és paprikát.
61. Csináltál már valaha törvénybe ütközőt?
Jaja.
62. Melyik a domináns kezed?
A jobb.
63. Milyen fogkrémet használsz?
A Crest fahéjas fogkrémét.
64. Hogyan készíted a steak-et?
Még bőgjön a tehén. [~ ha jól gondolom úgy érti, hogy nagyon véresen??]
65. Mik a szerencseszámaid?
A 4 és a 7.
66. Hordasz éjszaka napszemüveget?
Nem.
67. Ha létrehozhatnál egy új ünnepet, mi lenne az?
Billy jazz ünnepe.
68. Tudnál mondani gyorsan két gyorsétterem nevet, amelyek rímelnek egymásre?
A Wendy's és a Chuck E Cheese.
69. Adni szeretsz inkább vagy kapni?
Adni.
70. Mit iszol a repülőgépen általában?
Bloody Mary(ke)t.
71. Hogy szereted a tojást?
Tükörtojásnak.
72. Ha bohóc lennél, mi lenne a neved?
Őrült bohóc ember.
73. Mi az ami mosolyra fakaszt?
Majdnem minden.
74. Használsz ajakírt?
Mivel a szájharmónikázástól kicserepesedik az ember ajka... nos, igen.
75. Evőpálcika vagy villa?
Pálcika.
76. Használsz töltőtollat?
Igen.
77. Jó vagy Sudokuban?
Soha nem próbáltam még.
78. Hogy mennek a keresztrejtvények?
Rosszul.
79. Megiszod a tejet, ha lejárt a szavatossága?
Nem.
80. Kóla vagy Pepsi?
Nem iszok üdítőt.
81. Gyűjtesz valamit?
Hangszereket és emlékeket.
82. Mit felejtettél el legutóbb?
Mi volt a kérdés?
83. Dobozok vagy üvegek?
Üvegek.
84. Próbáltál már valaha gondozni egy növényt?
Igen... nem túl nagy sikerrel.
85. Ki az a szerző, akitől nemrégiben olvastál?
Paulo Coelho.
86. Melyik a legveszélyesebb rovar, amit ismersz?
A Nagy Álkaszáspók.
87. Szeretnéd megkóstolni a mérgező gömbhalat?
Igen.
88. Ejtőernyőzés?
Mikor indulunk?
89. Vannak bölcsességfogaid?
Igen. Egy dobozban.
90. Mit tartasz a nadrágod jobb zsebének kisebbik részében?
Gitárpengetőket.
91. Ablak vagy folyosó?
Folyosó.
92. Hova szeretnél menni legközelebb?
Lefeküdni.
93. Tartsd vissza a lélegzeted. Mennyi ideig sikerül?
Nem tudom, mert elájultam.
94. Babonás vagy?
Nem. Eltekintve attól, hogy nem megyek át létra alatt [az amerikaiak szerint ezzel kivívjuk az égiek haragját], és a törött tükörben is hiszek [miszerint ha eltörik egy tökör az 7 év szerencsétlenséget hoz].
95. Mit rögzítettél legutóbb szigszalaggal?
A kocsimat.
96. Hogyan maradsz mindig kondiban?
Napi egymillió felülést csinálok.
97. Mi volt az első melód?
Nyári portás voltam egy gimiben.
98. Melyik lemez volt az első az életedben, amit megvettél?
A The Source: Hip Hop Hits, 1.
99. Melyik együttes koncertjén voltál életedben először?
A Moody Blues.
100. A bolondok miért esnek szerelembe?
Én is napi 10-szer leszek szerelmes.

Forrás

2012. január 9., hétfő

100 kérdés a 100 Monkeysnak, 1. rész

A 100 Monkeys Liquid Zoo 2011-es világkörüli turnéfüzetében volt ez a 100 kérdés, illetve azok, amelyeket ebből megválaszoltak a srácok. Csak Jackson válaszait hozom, természetesen :)

1. Mit eszel a turné során?
Bármit, kivéve a kamionparkolókban kapható szendvicset... egyszer átvertek vele.
2. Milyen arra alkalmatlan helyeken aludtál már?
Az érettségi évében végig az íróasztalom alatt aludtam. Eskü. Kérdezd meg Bent! [Ben Graupner jelenlegi társa az együttesben]
3. Mivel múlatjátok az időt, míg egyik városból a másikba utaztok?
Gitárzunk a haverokkal. 
4. Mi az a "score"?
A The Score [A szajré] Marlon Brando halála előtti utolsó filmje.
[Ennek a kérdésnek az lehetett az érdekessége, hogy ki hogy értelmezi a "score" szót. Volt, aki a bandából pontszámot értett rajta, volt aki pedig azt mondta, hogy a score a mozifilmek zenéje :))]
5. Mikor mész el a mosodába?
Mikor már bűzlök mint egy görény.
11. Lábbal hajthatós vagy automatikus?
Lábbal hajthatós.
13. Szereted a rossz időt?
Imádom.
15. Minek öltözöl jövő Halloweenkor?
Majd valaki másnak.
22. Gyerekként mi akartál lenni, ha nagy leszel?
Ügyvéd.
23. Miért a szórakoztatóiparban helyezkedtél el?
Nem volt más alternatíva.
25. Hogy sikerült az első forgalmi vizsgád?
99%. Isten vagyok.
29. Milyen könyveket olvastál gyerekként?
Az összes Hardy Boy katalógust, a teljes Gyűrűk ura sorozatot, a Narnia krónikáit, és az Indián a szekrényben sorozatot. Ezért ilyen rossz a szemem.
32. Melyik a legutóbbi tetkód és hova varrattad?
A "Love Song of J. Alfred Prufrock" utolsó sora, amit a jobb bicepszemre tetettem.
34. Csoki vagy vanília?
A kettő együtt!
35. Mit sportoltál gyerekként?
Foci, baseball, pályaatlétika, golf, tenisz és kosárlabda.
36. Hamburger vagy Hotdog?
Hamburger.
38. Ha elnevezhetnél egy várost, milyen nevet adnál neki?
Boldog Város.
39. Barbecue vagy édes savanyú mártás, ha választani kell?
Barbecue, de én azt még feltuningolom.
40. Melyik volt előbb: a tyúk vagy a tojás?
A csirkefalatok.
41. Szoktál inni diétás üdítőt?
Nem iszok üdítőt egyáltalán.
42. Melyik a nehezebb: egy kiló vas vagy egy kiló toll?
A szó szoros értelmében az egy kiló az egy kiló. Ez egy beugratós kérdés. Egyformák. Átvitt értelemben azonban egy kiló toll többet nyom.
43. Jó sofő vagy?
Pokoli jó.
44. Stoppoltál már valaha?
Egyszer rákényszerültem, amikor lerobbant a kocsim Texas közepén.
45. Van valami bűnös élvezeted?
Követem a Jersey Shore-t ThWillával.
46. Van valami fóbiád?
Nem szeretem a nagy tömeget.
47. Mit veszel be, ha fáj a fejed?
Megiszok egy üveg vizet.
48. Ismered a csuklás ellenszerét?
Pofán kell vágni az illetőt.
49. Tudod, hogyan "működnek" a kaméleonok? Vagy legalább sejted?
Soha nem láttam még őket élesben.
50. Beszélsz még valamilyen nyelvet az angolon kívül?
A halandzsát.

Eddig mára, holnap folyt. köv.
A második 50-ben mintha nem lennének (ekkora) ugrások.

2012. január 7., szombat

Kellan kocog + Lacrosse film

Kellant a héten újra kocogáson kapták, ennek ugyan nincsen komoly hírértéke, áááám a képek hátha biztosítanak egy kis erőt ahhoz, hogy mi is kövessük az úriember példáját :)




Aki képben van, az biztosan tudja, hogy a már régen várt, és végre lassan előkerülő "A Warrior's Heart" film főszereplőjeként Kellan egy Lacrosse-játékos középiskolást alakít. A film nagy része ebben a lacrosse-hangulatban telik: edzéseket, meccseket látunk, meg olykor egy kis kakasviadalt a fiatalok között. A nálunk kevéssé ismert sport valószínűleg kint sem túl elterjedt, ezért a kinti Lacrosse-szövetség a film képsorait használja fel sportjuk reklámozásához. Íme az ebből készült filmecske. Az eredeti YT-link szerint február 7-től lesz a DVD a boltokban, akkor már nagy reményeink lehetnek egy angol nyelvű felirat megjelenésére (amit más csak fordítani kell :)



2012. január 5., csütörtök

Loosies részlet

A Loosies jövő heti New Yorki premierje alkalmából megjelent a filmből egy másfél perces részlet, nem mellesleg a a film egyik legkritikusabb pontjáról, hiszen azt a jelenetet láthatjuk, amikor főhősünk 3 hónappal egyéjszakás kalandja után újra összefut a hölggyel, aki közli vele, hogy terhes. 
A premier előtt egy exkluzív beszélgetésen is részt vesz Peter, amelyen rajongói kérdéseket is feltesznek majd neki. Akinek van kérdése, az a peter@fantapper.com e-mailcímre küldheti őket, vagy pedig a Celebuzz oldalára, kommentbe!

És akkor íme, a videó, szerintem marha jó benne Peter. Nektek hogy tetszik?? :)

Új Jackson outtake a Details magazinban

Ő az új kép, amelynek párját korábban már itt láthattátok.

2012. január 4., szerda

Kellan az MTV-n!!

A Borsa-ban jelent meg egy cikk, amelyben Kellant is megemlítik. Csak a lényeget másolom [és de jó, hogy végre én is másolhatok csak, nem kell fordítanom :P]


"Visszatér az MTV képernyőjére a celebek kedvenc átverős műsora, a Punk'd. 

Az amerikai celebek ismét vigyázhatnak a bőrükre, Ashton Kutcher átverős műsora, a Punk'd ugyanis öt év kihagyás után visszatér az MTV képernyőjére, egyik első áldozata pedig Khloe Kardashian. Kutcher ugyan már csak produceri feladatokat vállal, a program mégis igen viccesnek ígérkezik, ugyanis olyan nevek vezetnek majd egy-egy adást, mint Justin Bieber (aki Taylor Swiftet fogja átverni), Bam Margera vagy Kellan Lutz
[...]

Az új évad különlegességei a sztár műsorvezetőkön kívül azok az extra jelenetek lesznek, amikben a közönség bepillanthat a színfalak mögé, és megnézheti hogyan is készülnek ezek az átverések."

Igyekszek én is észben tartani a dolgot, de figyeljétek Ti is (aki esetleg napi szinten nézi az MTV-t, az különösképp :), és ha meglátjátok a Kellan vezetésű műsort reklámozni, szóljatok. :) De szerintem addig biztosan lesz még hír róla!!

Újabb képek Peter DAMAN fotói közül

Korábban már itt és itt láthattatok képeket a sorozatból, múlt héten azonban még néhány előkerült. Ők azok:






 Forrás

2012. január 2., hétfő

A Totalfilm írása a Cosmopolisról

David Cronenberg talán gyomorforgató horrorjai által híresült el leginkább (A légy; Videodrome; Két test, egy lélek), az elmúlt évtizedben azonban kevésbé tocsogó kanadai kultfilmjei is egyre nagyobb sikereket könyvelhettek el. 
2012-ben ez a sorozat folytatódik, a 68 éves szerző kifnomult művei - Az erőszakos múlt ill. A gyilkos ígéretek - után a Cosmopolis-szal. Az Odüsszeia-idéző utazós mozi Don DeLillo regényén alapul, a Robert Pattinson alakításában látható fiatal milliomos számos akadállyal találja szembe magát, miközben megpróbál keresztülvágni Manhattan-en egy hajvágás kedvéért.


- Nagyszerű volt a forgatás - meséli Pattinson a torontói munkával kapcsolatban, mielőtt bevallaná, hogy bizonytalannak érzi magát, hogy az Alkonyat Edward-jának szerepéből De Lillo limuzinban-utazó Eric Parkerébe ugrott. 
- Állandóan azt kérdeztem, 'Jól csinálom? Nem is tudom, mit csinálok.' Imádtam a forgatókönyvet, de nagyon féltem. Aggódtam, hogy nem fognak komolyan venni az emberek.
[Pedig] Nincs oka aggodalomra. Cronenberg úgy választotta ki, hogy épp ellentéte legyen Keira Knightley problémás pszichológiai karakterének, aki a 'Dangerous Method'ban megközelíthetetlen szexi nőt alakított, amellyel elnyerte a kritikusok elismerését, és már Oscarról sugdolóztak az angol rózsaszál kapcsán. Ez nem rossz teljesítmény egy olyan lánytól, aki maga is nagy költségvetésű fantasy sorozatban [Karib tenger kalózai] szerzett hírnevet. [Amúgy ez mind szép és jó, de Eric Parker feleségét nem Sarah Gadon alakítja végül a filmben???]


- A lényeg az, hogy az ember a legjobb színészt akarja a szerepre - mondja Cronenberg a Totalfilm-nek. - Amikor eloszlik a füst, és ott vagy a színésszel a forgatáson, akkor nincsenek szabályok, amik alapján el lehet dönteni, hogy ki a jó színész. - Cronenberg biztos abban, hogy ez a szerep majd megváltoztatja annak a srácnak a megítélést, akit csak R-Pattz-nek neveznek. - Csak abban vagyok biztos, mint Keira esetében is, hogy Robertet nagyon alulértékelik. - mondja Crony. - Nem hiszem, hogy bármelyik rendező, aki arra kíváncsi, mire képes Rob, ne lenne képes megítélni, hogy mennyire fantasztikus, ha megnézni a Cosmopolist. Csodálatos Rob a filmben, mesés. - Ez pedig tőle komoly elismerés.

A filmet pedig [ha minden igaz]: 2012. december 12-én mutatják be a kinti mozik.

2012. január 1., vasárnap

Újévi üdvözlet a srácoktól!!

Kellan, Jackson és Peter nyomot hagyott a Twitterén, amely során rajongóiknak kívánnak boldog új évet!

Kellan elég sajátos formáját választotta annak, hogy (utólag is) kellemes karácsonyt, illetve boldog új évet kívánjon: egy lőtéren járt, és a két üdvözlet között ripityánkára lőtt egy bábu formájú céltáblát. Sugárzik a szeretet és az életigenlés a mi kedvencünkből, de sebaj :) A videót nem ágyazom be, mert automatikusan elindul, és nagyon hangos, de aki szeretné, IDE KATTINTVA megtekintheti Kellan szívből szóló üzenetét! :))

Jackson nagyon kellemes új évet kíván és a maja naptárra (illetve szerintem a közkeletű világvége pánikra :) hivatkozva azt kívánja, boldogan teljenek utolsó napjaink. "Nagy szeretettel és tisztelettel, Jackson. UI. Mind meg fogunk halni, úgyhogy érezzétek jól magatokat!" Hát köszi, bíztató :))

Peter most a kicsit visszafogottabb énjét adja a következő üzenettel:
"Tanulj a múltból és a jövőbe tekints! Maradj mozgásban! Mindannyiótoknak nagyon boldog 2012-t kívánok!"

Én is szerényebben csatlakozok a srácokhoz, és minden olvasómnak, minden idetévedőnek nagyon boldog új évet kívánok!!