A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bel Ami. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bel Ami. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. március 25., vasárnap

Életjelek Robertről

Kijött a héten a Cosmopolis ízelítője, amelyben Robert újabb arcát mutatja meg, amelyben szerintem nem fognak csalódni a rajongók. Úgy látom Rob megpróbál elhatárolódni a fiatalabb korosztálytól - szerepválasztásai során - és egyre inkább a keményebb irányt választja. Ütős kis előzetes tehát a következő, amelyből az is kiderül, hogy 2012. május 12-től látható a film a mozikban, sőt a Port.hu szerint május 31-től nálunk is látható


A Bel Ami felé is történik valami, hiszen annak időközben egy 2012. június 8-i megjelenési dátuma adódott, és bár itt forgatták egy részét, pont a magyar megjelenésről nincs még hír. Nem szeretném, ha úgy járnánk vele, mint a Vizet az elefántnak!-kal, ami felett még most sem tudok napirendre térni. Viszont ennek a filmnek egy olasz szinkronos előzetese került elő, amelyben új jelenetek is felfedezhetőek, illetve nekem nagyon tetszik az olasz szinkron, bár szerintem az olasz nyelv eleve gyönyörű :)) Íme:


És az RPLife-on látható néhány kép is megjelent Robról még a Remember Me forgatásáról. Én részemről nagyon szeretem azt a filmet, úgyhogy örömmel nézegettem a képeket.

Forrás és még több itt

2012. március 10., szombat

Rob, a rosszfiú

Rob Pattinson az aranyos és érzékeny Edward Cullen szerepének Alkonyatban történő alakításával nyerte el hírnevét, ám az omg! nemrégiben felfedte, hogy Roberttől a rosszfiúság sem áll távol. Ajjaj!

A nagyszerű színész csak az omg!-nek árulta el, mit is csinált hamarosan bemutatásra kerülő filmjének forgatása alatt, amivel igencsak ledöbbentette a magazin szerkesztőit.
- Szerettem piálni meg verekedni Budapesten - mondja nevetve, amit a lenti videóban azonnal csekkolhattok is.

A magazin szerkesztői szerint Robert a karakterére célzott, és azokra a jelenetekre, amelyeket a magyar fővárosban rögzítettek [A kérdés a videóban valami olyasmi, hogy "Rosszalkodott-e" a Bel Ami forgatása _során_?], de az is lehet, hogy arra ezeket a forgatás után csinálta.
A cikk szerzői remélik, Rob csak hülyítette őket.

Aztán a beszélgetés folytatásában Robnak arra kellett válaszolnia, mi vonzotta ezen legújabb filmjének szerepében és hogy miben különbözik ez az Alkonyattól?
- Fárasztó volt megpróbálni mindent összeegyeztetni [a filmben]. - mondta Robert.
- A Bel Ami mindentől nagyon különbözik. Minden színész, aki megjelent a forgatáson, ki volt akadva azon, hogy a karakteremet, George-ot senki nem osztja ki.

A következőkben színésznő társairól kérdezik Robertet. Mint tudjuk, három főszereplőtársa is volt Uma Thurman, Christina Ricci and Kristin Scott Thomas személyében, akik mind nagyon szoros kapcsolatba kerültek Roberttel, ami miatt a magazin szerkesztői nagyon készek voltak.
Robert elmondja, hogy a hölgyek nagyon különbözőek, abban viszont hasonlítanak egymásra, hogy mind nagyon erős személyiségek, hosszú karrierrel a hátuk mögött, így aztán pontosan tudják, hogy akarják intézni a dolgaikat.

Íme a videó Robbal (meg némi háttéranimációval az omg! által, alig gáz, de ez van.):

2012. január 25., szerda

Robert stillek

Úgykábé kismillió stillel vagyok mostanában elmaradva. Kicsit azért is van ez, mert engem bosszant, hogy közel 2 éve leforgatott filmet tárolgatnak, illetve lassan képenként kiadják az egészet, de mozis megjelenéséről még nincs sok hír. Persze tudvalevő, hogy pár helyen bemutatták január elején (jó nekik), és hogy a Berlini filmfesztiválon is látható lesz a film, valamikor február 9. és 19-e között. Én még mindig reménykedem egy hazai mozimegjelenésben is, de lehet hiába.

A végén pedig egy már régebbi Cosmopilis stillt láthattok, immáron HQ minőségben. A filmet kint december 12-őtl láthatják a rajongók, itthoni megjelenéséről egyelőre nem tudni. Viszont a film megnyerte az MTV egyenes ági kieséses versenyét, ahol a döntőben épp az Éhezők Viadalát győzte le. Ehh.

Íme a stillek:











És íme a Cosmopolis still:


Képek a Robpattinson oldalról

2011. december 22., csütörtök

Új Bel Ami előzetes

Íme a Bel Ami új előzetese. Bevallom, számomra kiábrándító, hogy ugyanaz a zene alatta, mint a legutóbbi alatt, és nagyon sok az azonos jelenet is. De azért mégiscsak pár képkocka Rob :)



Amúgy el vagyok maradva jónéhány still-el, meg egy Cosmopolis poszterrel.
Jelentkezzen, aki nem látta ezeket, és csinálok belőle egy összeállítást! :-)
(Feleslegesen viszont nem melózok :)

2011. november 4., péntek

Új jelenetek a Bel Amiból

Már a Twinform-on is láthattátok a videót, amely egy orosz TV-csatornáról származik, és amelyben új jeleneteket is láthatunk a tavaly részben Budapesten forgatott filmből:



A Robpattinson oldala lefordította angolra az orosz háttérszöveget, amit most magyarra fordítok tovább. Ott azt írják, a szóban forgó TV-csatorna arról híres, hogy maguk adják a színészek szájába a mondatokat, úgyhogy a lentieket ennek tudatában olvassátok:

Rob Pattinson egy időre elhagyta az Alkonyzónát, hogy a Szépfiú című film főszerepét eljátszhassa. A filmben olyan partnerekkel dolgozhatott együtt, mint Uma Thurman és Christina Ricci. Micsoda társaság! - vámpír, sorozat gyilkos, és a lány az Adams family-ből. Nagyon-nagyon ijesztő melodráma várható.

Az igazi szoknyabolond Pattinson 19. századi öltönyt és kalapot visel, és átkozottul jóképű. Ezúttal Georges Duroy, a nőcsábász szerepét alakítja, aki egy kicsit beteges, édes kalandor, aki minden tőle telhetőt megtesz, hogy bekerüljön Párizs társadalmilag legelismertebb emberei közé. 

Rob: George ugyanolyan, mint mindenki más, nem tehetséges, nem figyelemreméltó, viszont nagyon pontosan tudja, mit is akar. 

Talán ezzel a szereppel Rob végre képes lesz megszabadulni az Alkonyat vérszívóinak, a Culleneknek a szövetségétől. 
A Szépfiú forgatókönyvét Maupassant azonos című regénye alapján írták. Ez pedig nagyon komoly odafigyelést igényel.

Rob: Amikor elolvastam a forgatókönyvet, tudtam, hogy ez a szerep teljesen más, mint amiket eddig csináltam. Ez a történet alapvetően egy rosszfiúról szól, aki kész arra, hogy rossz dolgokat is megtegyen azért, hogy elérje a célját. 

Rob kétségtelenül nagyon szerencsés - hiszen olyan igazi szépségek kíséretében jelenthet meg, mint Uma Thurman, Christina Ricci és Kristen Scott Thomas. És mindannyiukkal szexjelenete is van. Sajnos, külön-külön, nem pedig egyszerre. 

Christina: Van egy kis cselszövés és egy kis játékosság ebben a történetben, akárcsak a való életben. Szerintem mindenki megtalálja magát valamelyik szereplőben.

Kristin: Nekem tetszik a történet a fickóról, aki képes irányítani a nőket, úgy szervezi őket maga körül, ahogyan az neki jó. Szerintem ez elég érdekes.

Mindig hallani arról pletykákat, hogy Rob közel kerül színésznő társaihoz, minden egyes filmje megjelenése után. Ez így volt már Kristen Stewarttal az Alkonyat és Reese Witherspoonnal is a Vizet az elefántnak! után. De most, hogy három színésznő társról van szó, vajon melyikükkel fogják összeboronálni őt az újságírók?

2011. augusztus 26., péntek

Megint stillek

És megint Robtól. Ezúttal a Bel Amisok. Persze gondolom, a Twinform-on láttátok már őket, csak szeretném, ha itt is meglennének:






Képek forrása: spletnik.ru

2011. július 23., szombat

Bel Ami Teaser Trailer

Update: A Twinformos lányok jóvoltából máris itt a feliratos előzetes :)


Tegnap este megjelent a Bel Ami előzetese, amit - ha még véletlenül nem láttatok volna - itt megnézhettek, én majd csak akkor tenném be ide, ha lesz feliratos verziója is. Addig is álljon itt pár kocka az előzetesből:









2011. június 14., kedd

Robert filmes hírcsokor

Pedig ma Robról próbálok valami anyagot hozni, főleg, mert bár a többiekről is lenne - főleg képanyag, de találtam egy friss Bel Ami infót, és ugye sajnos a WFE hírt is valszeg mind hallottuk.

Kezdjük a WFE-vel: 
NEM fogják játszani a filmet a magyar mozik. :(
Lesz "valamikor" majd DVD-n, persze ez is több, mint semmi. Viszont a briteknek már DVD-kiadási időpntjuk is van, mégpedig 2011. szeptember 26. 

Második filmes hírünk Roberttel kapcsolatban, hogy végre elszánták magukat a Bel Ami PR-osai, és kitűzték a film premier dátumát, ez tehát az USA-beli bemutató dátuma, ami 2011. október 19-re várható.

És persze folyamatosan forog a Cosmopolis, és ipari mennyiségben jelennek meg róla forgatási képek, Robert-érkezik-a-forgatásra képek, Robert-a-szállodában képek, és még sorolhatnám. A függők ezeket úgyis megtalálják, én ide a teljesség igénye nélkül bár, de az esztétikai élményérték kedvéért beszúrnék néhányat közülük. Főleg a forgatási képekre asszociálva, mert egyrészt Robert akkor dolgozik, és ezúttal is nagyon helyes fickót alakít, és nagyon tetszik a remek kis öltönyében :)
A szövegtanulós kép külön kis kedvencem :))





2011. április 2., szombat

Dilemmák a Bel Ami reklámkampányával kapcsolatban

A produkció vezetői idegesek amiatt, hogy rossz fényben fog feltűnni a szívtipró sztár

Robert Pattinson elismeri, hogy a Bel Ami még mindig szerkesztés alatt áll, mivel a filmstúdió vezetői amiatt aggódnak, hogy az Alkonyat rajongók, akik hozzászoktak ahhoz, hogy Robert egy visszahúzódó, rendes srácot alakít a sagában, kiábrándulnak majd belőle a film láttán.

RPattz a címszereplő ’Szépfiút’ játssza az azonos című Maupassant novella filmadaptációjában, amely egy 19. századi szoknyapecér újságíróról szól, aki azáltal emelkedik egyre feljebb a társadalmi ranglétrán, hogy végigd***ja egész Párizst.

A film, amelyet 2010 tavaszán Nagy-Britanniában és Budapesten forgattak – női főszereplői Uma Thurman, Cristina Ricci és Kristen Scott Thomas. Eredetileg [2010] karácsony[á]ra tervezték a film bemutatását, azonban a premier dátuma a mai napig nem ismert.


– Igazán hűek maradtunk a könyvhöz, mivel a srác valóban egy szaralak, aki a végére mindent elér, amit akar, ezt azonban elég nehéz eladni, főleg úgy, hogy én alakítom őt – árulta el Pattinson a Totalfilm-nek.
– Mindenki azon görcsöl, hogy a rajongók azt fogják gondolni, hogy ’Óóó, én azt akarom, hogy [Rob/a karaktere] helyes legyen, és kedves legyen minden nővel.’

A szépfiú ezzel szemben egy jellemtelen fickó.
– Én tisztában vagyok ezzel – nevet a ’Vizet az elefántnak!’ sztárja – De akkor is jó buli volt!

2011. február 16., szerda

Bel Ami Cannes-ban vagy Velencében

Az Uma Thurman és Robert Pattinson nevével fémjelzett Szépfiú, amely Guy de Maupassant novellájának filmadaptációja a Cannes-i vagy a Velence-i filmfesztiválra készülhet el. 

A Nemzetközi Velencei Filmfesztivál 2011. augusztus 31-től szeptember 10-ig tart, a bemutatandó filmek listáját pedig júliusban teszik közzé. Abban az esetben, ha a filmet nem mutatnák be Cannes-ban, joggal számíthatunk arra, hogy felajánlják ezt a lehetőséget Velencének is. Ha azt tekintjük, hogy a kiválasztás feltételei Velencében is ugyanazok, mint Cannes-ban, akkor Cannes az esélyesebb, hiszen miért is ne abban az országban mutatnák be a filmet, amelyikben játszódik? Ha mégsem így történik, akkor valószínűleg még későbbre tolják a bemutató dátumát. De áprilisban többet tudhatunk majd erről, amikor is bejelentik a Cannes-i filmfesztivál filmjeinek listáját!


2011. február 11., péntek

Folyamatban: Bel Ami

Az az internetes magazin, amelynek írásában az Immortals gyártási körülményeiről is olvashattunk, a Bel Amiról is részletesen beszámol. Lefordítottam a cikket, de vigyázat: kicsit erős. Nem mondom, hogy 18-as karikás, de nem elsősorban arról szól, Robert milyen tündibündi lesz a szerepben. Én szóltam! Akinek viszont nem sikerült elvenni a kedvét, íme a cikk:

"A történet a 19. század végén játszódik Párizsban, ahová egy alacsonyrangú fiatal katona hazatér Algériából, és újságíró lesz. Viszonyt kezdeményez jó kapcsolatokkal rendelkező hölgyekkel, beveti férfiúi sármját, aminek köszönhetően egyre feljebb és feljebb kerül a társadalmi ranglétrán.

Noha Európa legrangosabb melegpornó filmstúdiójának is ugyanaz a neve, mint a film címe, mégsem ez volt az, ami miatt az újságok címlapjára került a film, hanem az a tény, hogy a főszerepet az Alkonyat sztárjára Robert Pattinsonra osztották. A filmet tulajdonképpen a francia író Guy De Maupassant 1885-ös második regényének adaptációjaként emlegetik. Az alaptörténet hasonló, egy fiatal férfi szexuális kapcsolatai révén egyre magasabb társadalmi körökbe férkőzik, mégis korának egyik legnagyszerűbb könyvének tartják, és egyes országokban örök kedvenc marad.

A regény vonzerejét azonban nagyrészt Maupassant legendásan nagyhatású és magával ragadó prózája biztosítja, egy olyan írásmód, amelyet Somerset Maugham-től Friedrich Nietzsche-ig sokan megihlettek, és ez egy olyan regény, amelyet nagyon nehéz képernyőre adaptálni. Ez leginkább egy kifejezetten francia történet, úgyhogy egy angol feldolgozást várhatóan ellenséges fogadtatásban részesítenek Nyugat-Európában, még akkor is, ha jó lesz, ha pedig nem az, akkor Isten segítsen bárkit, aki megpróbálja promotálni a filmet arrafelé.

A forgatókönyvet a kezdő Rachel Benett írta, akinek gyakorlatilag ez az első forgatókönyve, a filmet pedig olyan gyakorlott rendezők rendezték, akiknek színházi tapasztalataik ugyan vannak, nagyjátékfilmet azonban most rendeztek először. A londoni és budapesti forgatás során készült jeleneteknek pedig olyannyira szexuálisan túlfűtött hangulatot sugároznak, hogy a Twilight anyukák nem fognak örülni, hogy a lányaik ezt látják. Az egyik fő jelenet egy orgia jelenet, amelyben egyik forrásunk szerint Pattinson karaktere azt mondja, hogy „ízletesen megcsinálja” a sajtót. Ezt a jelenetet a Kent's Crossness Pumping Statiton-ön [ez egy angliai szivattyútelep] vették fel, amelyet gyertyafénnyel árasztottak el, hogy álcázzák a tényt, hogy a helyszín méltó a nevéhez, mégha kicsit más módon is, mint azt eredetileg szánták.

Sokkal izgalmasabb a szereplőgárda a zseniális [Kristin Scott] Thomas-szal, [Uma] Thurman-nel és [Christina] Ricci-vel, akik hatékonyan támogatják Pattinsont, akinek úgy tűnik, jobban állnak a hasonló jellegű munkák, mint némely más projektjei. A forgatási fotók alapján remek jelmezekre számíthatunk, de videóanyagot még nem láttunk a filmből, és a megjelenési dátumról sem tudunk semmit. A legutolsó hírek szerint a film augusztus környékén jelenik meg az Egyesült Királyságban, ami azt jelenti, hogy nyár végén, ősz elején láthatják a tengerentúli rajongók is.



Arról persze szintén semmi infó, hogy mi mikor láthatjuk a filmet, de mivel itt forgattak bizonyos jeleneteket kishazánkban, egészen biztosan mi sem maradunk ki az izgalmakból. :)

2010. december 14., kedd

Rob-zóna

Ma csak egy nagyon aprócska bulvárral jöttem, és egy képpel, ami már kinn van több, mint egy hete, de ide talán még nem került ki.

Az egyik kinti bulvárújság rajongói elbeszélések alapján számol be arról, hogy nemrégiben az Alkonyat-stáb egy közös vacsorán vett részt, ahol természetesen Rob és Kristen is jelen volt, a szóbanforgó hírforrások pedig rájuk fókuszáltak. És bár igen, ez a magánéletük, ezúttal is csak azért vagyok hajlandó írni róla, mert nincs más olyan jó olvasni ;)

A források szerint a pár kézenfogva érkezett. "Sokan ott voltak a szereplők és a stáb tagjai közül. Egy különteremben voltak, és úgy tűnt, nagyon jó a hangulatuk. Mindenki igazán jól érezte magát.", hangzik a tudósítás.
"[Robert és Kristen] Egymás mellett ültek, és a vacsora ideje alat többnyire beszélgettek. Rob követte Kristen-t, bárhová is ment, és fordítva. Általában egymás kezét fogták, amikor azonban felálltak, hogy a többiekkel is beszélgessenek, Rob átkarolta Kristent. Nagyon aranyosak voltak. És senki nem volt meglepve egymás iránti rajongásuk láttán."






A másik, amit mindenképpen szerettem volna, ha itt is megjelenik, az a legfrissebb Bel Ami still-ek egyike. Az a helyzet, hogy egyre inkább azt gondolom, hogy valami kegyetlenül jó lesz az a film. A szó legszorosabb értelmében. Ezeken a képeken valami olyan hűvös vonzerő sugárzik Robert-ből, ami elég nehezen megfogható. Egyre kíváncsibban várom a filmet. És Ti??