2010. november 7., vasárnap

Robert Pattinson Telegraph cikk

2010. március 22.

Alkonyatban alakított, szexi, tinédzser vámpír szerepe egyik napról a másikra a világ legkívánatosabb férfijává tette, ám a hírnév lassan fejfájást okoz Pattinsonnak?

Amint azt Robert Pattinson kész bevallani, a hírnév kétélű fegyver.

A nagysikerű vámpíros-sorozat, az Alkonyat igazán kiéhezett rajongói bázisba mélyeszthette fogait, így történhetett, hogy Pattinson ügyefogyott Harry Potter-mellékszereplőből egycsapásra a földkerekség legkívánatosabb pasija (vagy ahogy a Vanity Fair állította, a „Világ leghelyesebb fickója”) lett.
Ezzel milliókat keres, így a brit származású Pattinson Hollywood legjobban kereső színésze lett, és szintén világsztár partnernőjével, Kristen Stewarttal is hírbe hozták.

Az első két rész – a 2008-ban kiadott Alkonyat és a tavaly novemberben megjelent Újhold – sikere azonban nagyon sok nehézséget is megteremtett, amelyekkel már Pattinsonnak legelső Alkonyat utáni filmjének az Emlékezz rám! forgatásán is szembesülnie kellett.
– Az igazat megvallva, – kezdi Pattinson, amikor egy londoni hotelben találkozunk – nagyon bajos volt az Emlékezz rám! forgatása. Az Alkonyat-rajongók igazán nagyszerűek voltak: odajöttek, hogy megnézzék a forgatást, de csendben voltak, amikor megkérték őket, a paparazzik azonban, mint egy hordányi kib****tt állat!
Pattinson kifejti, hogy a paparazzik akkora zajt csaptak, bekiabáltak, megpróbálták felhívni magukra a figyelmet, hogy a párbeszédek teljességgel használhatatlanok voltak, és újra kellett rögzíteni azokat.
Aztán egyikük beverte a második rendező-asszisztens arcát. „Az azért már több volt a soknál!” – mondja Pattinson.

Kattolj, folytatódik a cikk. :)

2010. november 6., szombat

Napi aprók

Mivel a Breaking Dawn forgatása mindig nem pörgött fel kellőképpen, más projektek pedig inkább háttérben vannak, ma "csak" aprókkal tudok szolgálni.

Ha már Breaking Dawn és forgatás, azért annyi kiderült, hogy Robert, Kristen és Stephenie Meyer Brazíliába utaztak, ahol - nyilván - a mézeshetek forgatását fogják elkövetni a közeljövőben. De szar már nekik. Erről rajongói fotónk van, de én azt ide be nem rakom, mert nem látom Rob arcán a lelkes mosolyt. Aki nem bírja ki nélküle, itt megtalálja. 

Vele ellentétben Kellan nem szokott vadul tiltakozni, ha lefotózzák, ez pedig ezúttal a 127 hours premierjén történt a héten. Íme a bizonyíték:


Peter továbbra is Nurse Jackie-t forgat, ez már nem is hír, a jövő hétvégén azonban ismét jótékonykodik: ezúttal sütit fog árulni, mégpedig Joan Cusack-kel és Jayma Mays-szel versenyben. A verseny lényege, hogy melyikük ad el több sütit, és keres ezzel több pénzt egy óra alatt, amelyet egy gyermekrák alapítvány számára (Cookies For Kids' Cancer) ajánlanak fel. Természetesen a rajongók támogatására is számítanak, motivációként pedig többek között egy "Team Peter" pólót is felajánlottak a lelkes sütivásárló rajongóknak. A részletekről pedig egy facebook oldalon kereszül is tájékoztatják az érdeklődőket. Infó pedig innen

Jackson és a 100Monkeys pedig Baton Rouge-ban koncertezett múlt vasárnap, amelyről képi is videóinformációink is vannak. Egyik sem túl jó minőségű, úgyhogy a képeket csak linkelem, egy videót azért majd be is teszek. Akinek nem elég, az itt és itt talál még hasonló minőségű rajongói koncertfelvételeket.
És ha már Jackson, róla jelen pillanatban az a hír is járja, hogy felmerült a neve egy újabb 3D-s film, a Shadowland című horror kapcsán. Bár állítólag már nagyon közel jár a dolog ahhoz, hogy Jackson aláírjon, azért én bővebb részleteket majd akkor írnék, ha ez valóban megtörténik.
Addig pedig itt a felvétel a múlt vasárnapi koncertről:

2010. november 4., csütörtök

Kellan 17 Question interjú

Végre találtam egy olyan interjút ami nem a Twilight sorozathoz köthető, vagy bármely filmhez. Ez csak Kellan. Remélem tetszeni fog, sok újdonságot tudhatunk meg Kellanról és mind ez vegyítve humorral, ahogy már megszokhattuk.










Mikor csattant el az első csók?

Fiatal voltam, igazából, huh.. talán harmadikos vagy negyedik osztályos lehettem. Volt ez az „Őszinteség vagy Bátorság” és voltunk páran srácok és két lány is velünk volt.  A lányok feltettek egy kis ajakbalzsamot -  én a megszállottja voltam ennek - aminek olyan íze volt mint a csokoládénak,  a karamellnek és az  epernek. ( Ettől elállt a lélegzetem!)

Ki az a híresség akit szívesen „bezúznál” ?

Szerencsés ez a Justin Timberlake, ott van neki Jessica Biel.  Azt hiszem csak vele lógni is már nagyon menő lehet.


Mi az a női trend, ami teljesen összezavar?

Farmer, egyrészes szoknyával. Ha az egy szoknya, akkor hord is úgy; elő a lábakkal. 

Milyen olyan csajos dolgod van, amit titokban szeretsz?

Hát igazán szeretem a ; Trisztán és Izolda-t és a Vágy és Vezeklést!

Tv-s bűnös élvezetek ?

Judge Judy! (sorozat amcsiban.) A megszállottja vagyok. Minden reggel felkelek, hopp a zuhanyzóba, tv-t bekapcs  és közben megfordítom a tévémet hogy láthassam zuhanyzás  közben.  Erre bátyám kopogtat az ajtón „ Még mindig a zuhany alatt vagy ?” én meg kb „ Igen, igen, ez jó.” 

Ki alakítana téged egy rólad szóló filmben?

Imádom azokat a kölyköket a Zack és Cody életéből. Emlékszem amikor  kicsik voltak, úgy tűnt élvezték és jól szórakoztak  gyerekként. És ez az ahogy én is felnőttem és ahogy igyekeztem felnőni. Szóval szerintem ők lennének azok.

Mi számodra az álom munka?

Szeretnék repülni egy sugárhajtású repülővel. Szeretnék csak fent lenni és csak menni. Vagy szívesen lennék víz alatti kármentő. Mindig is lenyűgözött a Bermuda háromszög és az Atlantisz. Emellett a kémiát is szeretem.  Szóval ezért  jött találomra is a színészet.

Ha valakivel helyet cserélhetnél a világban egy napra, ki lenne az?

Valószínűleg George W. Bush-al  cserélnék, de csak azért mert az 51-es körzet tele van bosszantó kisállatokkal. Én szeretnék tudni minden titokról, egyszerűen tudnom kell mindenről. Még  ha majd egy barátnőm meg is csal, akkor is megfogom találni a módját hogy  kiadják azt az információt.

Ki áll hozzád a legközelebb a családodban?

A 26 éves bátyám, Brandon. Legjobb barátok vagyunk.  Amikor fiatalabbak voltunk, elkobozták a telefonját  erre ő „Kellan, add a tiédet!” és én éjfélkor surrantam ki a folyosón hozzá. Kihasznált engem, de változtak a dolgok amikor idősebb lettem. Ő volt a vezető én meg az újonc.  Aztán azt mondta „ Kellan, most már menő vagy, gyerünk lógjunk”. Elhozta nekem a bulikat és így lettem én a fiatalabbik menő Lutz!

Melyik a kedvenc honlapod?

Addictinggames.com! Szeretem mert  tele van egyszerű játékokkal és menőbbnek érzed magad ha kipörgeted őket. Én inkább stratégiai vagyok. Szeretem a kommandós & meghódítós játékokat.

Mi az a gyorskaja ami nélkül nem tudnál élni?

Sonic. Őrület hogy nincs egy darab sem LA-ben. Megyek vissza Arizonába és az lesz az első dolgom ha leszállt a gép hogy megyek a Sonic-ba.

Mi a legrosszabb szokásod?

Fogadás. Mindenre fogadok. Mármint még soha nem vásároltam kaparós sorsjegyet vagy ilyesmit. Ez olyasmi mit pl.: „Fogadjunk hogy én tovább bírom pörgetni a székemet”. Szeretek nyerni. Viszont akkor sem vagyok dühös ha nem nyerek, viszont abban nincs semmi szórakoztató.

Mi az az utolsó szám amit meghallgattál az ipodod-on?

Nem tudom ki énekli ezt, de én nem fogom elénekelni. 

Mit vásároltál legutoljára?

Egy ezer dollár értékű ruhát, ami nevetséges. Elmentem vásárolni a minap, és csak úgy kaptam egy  új Samsung Instinct telefont. Azt hiszem, ez leveri az iPhone-t. Tudtam, hogy jövök New York-ba és állandóan megszívom az aluljárókkal, de ezen van GPS. Szóval gondoltam, előkapom a telefonom. Egyébként még mindig eltévedek, de ez vicces.

Miről álmodtál múlt éjszaka?

Néztem este a „Világ Legvadabb Rendőrségi Kergetőzések”-et és azt álmodtam hogy terveztem egy kütyüt, egy zsaru stoppert. Szóval csak eltüntettem az utamból a rendőr autókat.

Mennyi pénz van most a pénztárcádban?

Igazából egy csomó pénz van nálam.  Van egy szobatársam aki bérleti díjat fizet, és most itt van nálam az összes bérleti díj. Elhoztam magammal mert nem szeretem bankba tartani a pénzem, mert sosem találom meg utána hogy hova tettem be. Szóval most itt vagyok egy nagy rakás százassal.

Egészítsd ki a mondatot:  Amikor 17 éves voltam……..

Bajba kerültünk az idősebb bátyámmal.

Folyamatban: A Warrior's Heart

A mai napon Kellan Lutz egy újabb folyamatban lévő filmjéről kaptunk fantasztikus plakátot, és mivel nem volt még szó a filmről, írnék arról, miben is várható tehát Kellan 2011. első félévében.

A film története a következő:
A forrófejű, és maga útját járó lacrosse-játékos Conor Sullivan (Kellan Lutz!!) tengerész édesapja életét veszti egy csata során. A fiút olyan mély sokk éri, hogy nem képes elfogadni ezt, és önpusztításba kezd, amellyel szemben édesanyja tanácstalanná válik. Azonban egy kőkemény vadonbéli lacrosse tábor során, amelyet apja régi harcostársa Sgt. Mayor Duke Wayne (Adam Beach) szárnyai alatt tölt el, magára talál, új szerelme pedig felnyitja Conor szemét, aki megtalálja az érettség, a sportszerűség és az élet valódi értelmét. 

Érdekesség még, hogy Kellan filmbéli partnernőjét az Alkonyat-beli "testvére" Ashley Green játssza.
Hát, ami engem illet, látni szeretném ezt a filmet, de mielőbb!!! Csak én vagyok ezzel így?
Itt a plakát, és egy másik kép (katt rájuk, nagyra nőnek!!), az infók pedig innen származnak.

  

2010. november 3., szerda

100 Monkeys Troix szkennek

A novemberi Troix magazin egyik témája a 100Monkeys zenekar, így aztán olvashatunk egy rajongói kérdésekből összeállított röpke interjút, és a Jackson rajongók néhány képen is nézegethetik kedvencüket.
Egyébiránt a linkre kattintva - amennyiben elég türelmetek van - az egész újságot végiglapozhatjátok, de a szkenneket itt is megtalálhatjátok oldalanként.

A rajongói kérdéseket lefordítottam, íme:



Ha bármelyik akár ma élő, akár múltbéli zenésszel együtt játszhatnál, ki lenne az?
Tom Waits

Kitől (és honnan) jött az ötlet, hogy létrehozza a másik csapatodat a „The Moustaches”-t, amikor nyáron Los Angeleben játszottatok?
Kik azok a „The Moustache”?

Van-e olyan szám, amely jól leírja eddigi életedet? Ha igen, melyik az és miért?
The Beatles – I Am The Walrus

Ha bárkivel, legyen az élő vagy halott együtt vacsorázhatnál, ki lenne az, és miért?
Andy Warhol

Mi volt az eddigi leghátborzongatóbb rajongói élményed?
Amikor néhány rajongó megpróbálta ’azt’ megfogni, nyilvános helyen.

Ha valaki felkínálná, hogy teljesíti legnagyobb álmodat cserébe a zenédért, mi lenne az az álom, és belemennél-e a cserébe?
Tudod, az én nagy álmom a zene, szóval egy ilyesfajta ajánlat nehéz helyzetbe hozna.

Ha gyerekkorodban volt képzeletbeli barátod, hogy hívták őt, és tett-e valami különlegeset számodra?
Én gyakran azt hiszem, hogy magam is egy képzeletbeli barát vagyok. Remélem, bárki is képzelt el magának, még mindig azt teszi.

Honnan jött az ihlet a The Reaper című számotokhoz?
A „Dread” című filmet forgattam, amikor sokat beszélgettük a „The Beast”-ről… amely a Hét Halálos Bűntől való félelemről szól. Brrrr.

Milyen a nőideálod?
Tisztalelkű.

Mi volt a legjobb ajándék, amit rajongóktól kaptál?
Olyan CD-k, amiket mi ihlettünk. Nem beszélve a mixekről, bár az eredeti számok, amelyekhez azt a megjegyzést fűzték, hogy mi ihlettünk meg valakit, hogy felkapjon egy gitárt és megírjon pár számot. Ez nagyon klassz érzés.

Ha rendelkezhetnél valamiféle szupererővel, mit szeretnél?
Még több ilyet szerezni.

Az „Ugly Girl” című számotokat egy létező lány inspirálta?
Igen. De nem csak egy.

És még néhány kép:



  
  

A No Ordinary Family Jackson-előzetese

Jackson-rajongók figyelem, ma Jackson napot tartunk!! :)

Elsőként nagy szeretettel ajánlanám mindenki figyelmébe a jövő heti No Ordinary Family előzetesét, amelyben Jackson is vendégszerepel.

A No Ordinary Family, mint az a korábbi ízelítőből leszűrhető volt, egy olyan egyébként átlagos családról szól, akik egy repülőszerencsétlenség során valamilyen folyó vizétől különös képességekre tettek szert. A sorozat az ő kalandjaikat követi.
A november 9-én bemutatásra kerülő rész címe: No Ordinary Visitors (Nem hétköznapi látogatók) tartalma így szól:
Amikor Stephanie nem túl kedves szülei Barbara és Allen Crane szülei meglátogatják őket, a Powell család tagjainak vissza kell fognia különös képességeiket, nehogy fény derüljön féltett titkukra. Barbara és Allen azonban gyanítani kezdi, hogy valami nincs rendjén, amikor a családtagok szokatlan viselkedésének szemtanúi lesznek.
Mindezenközben amikor Daphne egy barátja, Trent (Jackson Rathbone!!) és szülei betörés áldozatai lesznek, a lány felhasználja képességeit, hogy segítse Jimnek kinyomozni, kik követték el az erőszakos cselekményt. 

Van előzetesünk is, mára kijött az, amelyben Jacksont is láthatjuk teljes valójában. Nagyon izgi!!! :)))



Ééés. Van még egy Jacksonos anyagom, csak azért dolgozni kell egy kicsit. De hamarosan az is várható ;)

2010. november 2., kedd

Robert Glamour.com interjú

Nos, hoztam nektek egy régebbi interjút Rob-al, ami főként a Remember Me-vel kapcsolatos, de beszélnek a hírnévről, és a BD-ről is.

Ui.: Rájöttem hogy nagyon nem szeretek Rob-al készült interjúkat fordítani, mert egyszerűen olyan érthetetlenül fogalmaz hogy az valami hihetetlen. :D



Q: Mi késztetett arra, hogy igent mondj a Remember Me-re; jelenleg olyan pozícióban vagy, hogy igent vagy nemet mondhatsz egy rendezőnek, vagy te választod ki hogy melyikben szeretnél szerepelni?

R: Valahogy így. Kapsz  bizonyos ajánlatokat meg ilyesmi, de ez még  a Twilight előtt volt; elolvastam a forgatókönyvet és szerettem volna csinálni más munkát is mielőtt kijön a Twilight. Igazából eggyel sem végeztem, de ez volt az egyik amit elolvastam. Szóval ez, olyan mint általában minden egyedülálló fiatal srác, aki gyakran bunkó szerepet tölt be. De Tyler nem egy nyilvánvaló helyről jött, és nem végzi egy nyilvánvaló helyen sem, úgyhogy sokkal többet kell rajta dolgozni, és többet tud így adni, ezáltal tud több lenni egy karakter darabkánál. Vannak bizonyos dolgok az általános filmekkel kapcsolatban, ahol meg kell tenned egyes dolgokat és bizonyos módon előadnod és nincs igazán értelme. Azt hiszem, ez az amiért kicsit furcsa lehet ez a film ebben a tekintetben, nem igazán illik ahhoz, amit elvárnál egy ilyen drámától.
 
Q:  A Remember Me-vel kapcsolatban, voltak olyan szempontok a karakteredben amik esetleg hasonlítottak rád? Ő egy srác, aki szereti a saját dolgait tenni..

R: Igen, sok szempontból, már  a kezdetektől láttam, hogy sokban hasonlít rám, valahogy próbáltam úgy alakítani a dolgokat, hogy még több legyen ez a hasonlóság, aztán minél inkább átalakítottam, annál inkább egy kitalált karakterré vált.. De egyébként igen, azt mondom, hogy volt egy pillanat, ahol azt hittem vége a kamaszkornak, ahol azt hiszed, hogy sokkal nagyobb egyéniségnek kell lenned és mindenre rá akartad pecsételni a személyiségedet. Úgy értem, eléred a 20-as éveid és elfogadod, hogy a világ része vagy, és hogy nem akarhatsz mindig elhajtani mindent magadtól, és én valahogy így voltam amikor a húszas éveim elején jártam.

Q: Valaha kiállnál magadért, ahol a hatósággal kellene megküzdened,
akárcsak a karakterednek?
R: Tudom, ez az egyik fő dolog, amit szerettem benne; vannak egyes dolgok, amelyek olyanok, mint az én elképzelt jeleneteim. Ez elég kielégítő volt, hogy még akkor is harcol. Ez volt mindenhol a forgatókönyvben, azt mondta úgy harcol, mint egy pitbull, és én meg "Igen, szeretnék úgy harcolni, mint egy pitbull!"

Q: Tartottál Pierce Brosnan-tól a való életben?

R: Elmentem vacsorázni vele, hogy találkozhassunk, mielőtt elkezdtük volna a forgatást, és ő egy igazán remek fickó. Kedves és mindig pontosan ugyanúgy néz ki. Remek tartása van. Csinált egy vicces dolgot, amikor mentünk ki az étteremből, mindenki őt bámulta, tudod, ez egy Francia étterem, tele van ilyen idősebb bankár típusú emberekkel és nyilvánvalóan fogalmuk sem volt róla hogy ki vagyok, de ők csak nézték őt én ezen egy kicsit viccelődtem, erre ő odament az asztalukhoz és bemutatkozott nekik az asztalnál és te csak annyit láttál, hogy mindenki nagyon kedveli őt- nem tudom mit mondhatott nekik. Aztán bemutatott engem is, mint a fiát. (nevet)

Q: Más érzés volt ez a szerep a többi szerephez képest, amiket eddig játszottál?

R: Igen, egyértelműen, bizonyos dolgokkal kapcsolatban; sokkal többet improvizálhatsz, főleg összehasonlítva a Twilight filmekkel. A Twilight filmek lényege az, hogy több benne az akadály, mint amennyit meg tudsz csinálni, ellentétben Tyler-el, valahogy, ez az első alkalom, hogy olyasvalakit játszottam, aki csak egy egyszerű srác, elképzelések nélküli, időszaki rész nélküli vagy néhány társadalmi elégtelenség nélkül. Ő szó szerint csak egy normális srác, különös akadályok nélkül, és ez vicces…


Q: Hogyan álltál Tyler és Caroline kapcsolatával, ők azok akiknek szükségük van egymásra, vagy nem?
R: Igen, de ez olyan, mintha ő ugyanabban az időben egy kulcs lenne vagy valami ilyesmi. Ez nem olyan, hogy találkoznak és akkor minden megváltozik az életükben vagy valami ilyesmi. Nem azt mondja, hogy az emberek élete teljesen megváltozik, hanem hogy csak néhány nap van a boldogságra, vagy csak néhány perc, szó szerint felforgatja az egész életedet, és neked tisztában kell lenned vele és jobban át kell látnod a dolgokat.

Q: Mikor fogod forgatni az utolsó Twilight filmet?

R:  Azt hiszem az év végéig be kell fejeznem a Breaking Dawn-t,  de nem tudom biztosan hogy mikor.

Q: Melyik a legjobb álcád, hogy nyugodtan végig sétálhass az Oxford Street-en?

R:  Köröm rágás, az eléggé jól bevált! Tulajdonképpen, a HMV-ben voltam az Oxford Streeten Karácsony este ajándékokat vásárolni és nem egy ember vett észre. És ott voltak azok a plakátok [ Twilight és New Moon ] mindenhol! Már évek óta nem csináltam ilyet, és azt hiszem, az emberek egyszerűen nem annyira figyelnek rám Londonban. 

Q: Hogyan birkózol meg a hírnévvel?

R:  Csak próbálok tovább dolgozni. 10 évvel ezelőtt, Leonardo DiCaprio mindig azt mondta hogy képes elszakadni mindentől, de ma már nem hiszem hogy ezt meg tudod tenni. Szerintem szükség van arra, hogy egy időben kihasználd és emellett irányítsd a karrieredet is, főleg egy olyan dologgal, mint a Twilight, ami szó szerint olyan, mint egy hatalmas univerzum...
 
Q: Ez teher számodra, de egyúttal ajtókat is megnyit előtted?
 R: Egyes ajtókat kinyit és másokat bezár, mint minden más. Mondhatod "Oh ha még mindig ismeretlen lennék, akkor senki sem bírálhatna engem, de ugyanakkor le sem szarnának (nevet). Ez egy furcsa  kis egyensúly. A legtöbb alkalommal csak találgatsz, hogy  mit is kellene tenned, tehát csak csinálom ami a forgatókönyvben van, úgy ahogy jónak érzem.

Q: A Twilight rajongók megnehezítették a Remember Me forgatását New Yorkban?

R: Ez a rajongói helyzet, teljesen őszintén, szeretni valóak voltak. Nagyon jól reagáltak, ha az emberek megkérték őket hogy - " Kérlek menjetek és várjatok ott" vagy valami, még akkor is amikor rengetegen voltak, de a paparazzik hihetetlenek. Olyanok voltak, mint a sakálok.

Q: Azt mondtad te sosem hívnál randira egy lányt úgy, mint Tyler teszi. Sokkal nehezebb most, hogy híres vagy?

R: Igen, gondolom. Én most sokkal megfontoltabb vagyok, mert nem engedhetem meg hogy hibázzak. Eléggé félsz a sikertől is, szóval te csak valahogy, tudod, akárhogy nézzük is ..

Q: Miben változtak a dolgok veled kapcsolatban a siker miatt?

R: Főként Amerikában változtak a dolgok. Mindig azt gondoltam, hogy ez olyan lesz, mint itt. Tavaly karácsonykor kijöttem és valahogy... minden olyan visszafogott volt és úgy gondoltam, hogy most már olyan lesz, mint Londonban, de nem igazán lett. Mi emberek egyszerűen csak nem ugyanazokat a dolgokat keressük, de Amerikában azt hiszem ez máshogy van.

Mindenség

Újult erővel, hoztam nektek új Rob outtake-ket a Tv Guide-s fotózásról, amik mellesleg elég jól sikerültek. Aztán találtam egy BTS videót a Little Ashes-ből, tessék lássék :)






Kellan ugyebár imádja használni a Twitter-t, szerencsénkre, így minden apró szösszenetet megoszthat velünk. Most szintén megtartotta jó szokásait és egy igazán édes képet töltött fel:

hát nem édes ??? :)
Persze a képet kommentálta is :

" Az élet gyönyörű... nem az enyém, de alig várom már  hogy az legyen"

Aww igen Kellan *-* én is várom már  Viccet félretéve, nem lepődnék meg ha Kellan hamarosan apuka lenne, hiszen annyira jól kijön a gyerekekkel, talán mert még ő is egy nagy gyerek, de én úgy gondolom apa szerepben is remekül megállná a helyét :)

2010. november 1., hétfő

Happy Halloween!

Megpróbáltam összeszedni a híreket a srácok háza tájáról, hogyan is töltötték a Halloween-t, de nem lett teljesen tökéletes és széleskörű a dolog, remélem, megbocsátotok érte!

Egyébiránt, amint azt sejteni lehetett, a témában legaktívabbnak, mint a korábbi években is, Peter és Kellan bizonyult, róluk találtam ezt-azt.

Peter-től és feleségétől, Jennie Garth-tól múlt héten kérdezték meg, milyen tervekkel is készülnek eme alkalomra. Peter így válaszolt: "Azt hiszem, Justin Biebernek fogok öltözni... Legrosszabb Halloween-jelmezem egy múmia jelmez volt. Az éjszaka közepén lebomlott rólam a cucc, én meg ott álltam félig meztelenül." Sajnos Az esetről képes beszámolóval nem szolgálhatunk, ám a Justin Bieber-szerelést pár hete feltette nekünk Peter a Twitterére. 
Peter felesége Jennie azonban elárulta az OK! magazin újságíróinak az idei évre vonatkozó terveiket: "Szellemjárta házzá alakítjuk lakásunkat, és vendégül látjuk a lányunk nyolcadikos osztálytársait." Jennie többek között azt is elárulja, hogy Peter szinte gyermeki lelkesedéssel készül minden ilyen Halloween-partyra. Egyébiránt pedig lehet valami igazságtartalma ennek a szellemjárta bulinak, mert Peter tegnap a következő üzenetet írta a Twitterjére: "Boldog Halloween napot! A "szellemjártak"nak különösen." (Aki értelmesebben meg tudja fogalmazni a haunted szó megfelelően ragozott alakját, az szóljon!!)

Kellan Lutzról és barátnőjéről pedig az a hír járja be a világsajtót, hogy szakítottak, de mostmáraztán tutibiztos tényleg. A hírt arra alapozzák, hogy a sztárpár külön Halloween-ezett (szerintem amúgy tavaly is, akkor spec. mintha Ashley Green-nel lógott volna kedvenc majomemberünk), holott pár hete épp arról volt szó, hogy ez a Kellan gyerek össze akar költözni AnnaLynne McCorddal. 
Nos a tudomány mai állása szerint az Alice Csodaországban-nak jelmezben pompázó AnnaLynne egy Aaron O'Connell nevű modellsráccal partyzott (áldásunk rájuk!), míg a minket sokkal jobban érdeklő Kellan Lutzot egy Samantha Ronson nevű hölggyel fotózták többször is az este folyamán. (Szerintem a csaj csak a DJ volt) Kellan ezúttal nem túl nagy kreativitással profi boxolónak öltözött, cserébe viszont nagyon helyes volt. 

Íme a képi illusztrációk:

  

Gyors hírek!

Sajnálatos módon a saját gépem lemondott az életéről így most csak  gyors hírrel tudok szolgálni, de holnaptól újra árasztom a híreket :)

Peter is csatlakozott végre a csapathoz Baton Rouge-ba, ahol végre megkezdhetik a BD forgatását, ami valószínüleg Peternek pár hetes munka lesz :)

Halloween alkalmából itt egy klassz kép :